Na az újabb Angu versek:
Káprázat
A gyertya lángjába bambulva
Szomorú emlék szorongat
Látom magam előtt arcát,
S érzem még utolsó tapintását
Az idő elmosta őt tőlem,
Nem engedett elbúcsúzni tőle,
Könnyeim hiába hullatom
Vissza már soha nem kapom..
Ma már csak jeges kezét érzem
Szívdobogása elhallgatott régen,
Arcát koporsó fedi némán,
S hangja is csak emlékemben él már..
Beszélnék hozzá, de nem hallja már,
Csak két világ közt nézzük egymást
Csupán kezemet nyújtom karjára
De rádöbbenek a gyertya fénye kápráztat..
Szánalmas életem..
Szánalmas életeden végignézve
Fakuló képeket látsz megtépkedve,
Várod, hogy valaki elmondja,
Hol volt az amikor elszúrtad.
A választ soha nem kapod meg
Neked kell kitalálnod vétkeidet,
Nem érdekel senkit e világban
Hogyan pusztulsz el a magányban..
