Tó-szív
A semmiben lenni mindenkivel
Te csak elégedj meg ennyivel
Magányosnak százezrek közt
A döntést te hozod magad fölött
Színes árnyak ha fellendülnek
Szétfújod a füstöt s azok eltűnnek
Tudod hogy miattad van, biztos hogy tudod
Mégis évek óta ugyanazt a kört futod
Ha átugrottál egy nagy akadályt
A lyuk a mellkasodban vízért kiált
A szívedből egy tavat csináltál
Oda fojtod bele mások kis álmát
A víz alján iszap, kagyló és szikla
Kis sikollyal olvad el minden egyes szikra
Halaid vérszegények, nem etetted őket!
Befogadni félsz, eltaszítani sosem merted őket
Úgy hiszed a víz alatt semmi nincsen
Pedig többen is osztoznak a víz alatti kincsen
Könnyed csattan egy ottfelejtett tincsen
Volt aki szemedre sok éves álmot hintsen
Persze hogy volt.
"szerintem az emberek azért tartanak ellenkező nemű barátokat, hogy kitöltsék velük azt az űrt, amit a szingliség okoz." (csak egy facebook beszélgetés egy jó emberrel...)
Át a kaszálón
Egyszer elindultam
át a kaszálón
a horizontra kapaszkodtam
és vártam a leszálló
est hűvös leheletét
a nap széléből óriás
pillák álltak szerteszét
miután a nap szemet hunyt
bélyeget nyaltam a holdra
lefújtam róla a hamut
és a betapasztott lyukak
maradtak a farkasoknak,
baglyoknak, szarvasoknak
A képeken már máshogy látod
hogy hogy éltem ezt a világot
a csigákon falevél, élő temető
a házban idegen arcú szerető
A falakon kitömött állatok
A templomban rút papok
Belül nedves, hideg ágy
Kívül kedves, zord leány
Most először egy újdonsággal próbálkozom. Képvers. Nem lett a legjobb.
Hidd el, én láttam
2012.05.08.
Elhajlok
Alszik a patak, a fában a féreg
Elalszom hát én is
Roppan a tölgyfa, roppan a kéreg
Roppan a szív, látod? feszít mégis
Körülvesz a megnyugvás hamis homálya
Tudom, tudom hogy hamis, csakis más hibája
Rég világot szakított bennem a múlt imája
(- Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes..., hiába)
Jaj, csak áltatom, csak altatom, csak koptatom
Azt a rég elszórt égi áldást
Minden térdroggyasztó napon kutatom
Valóban hiszem a megváltást?
Ráncos homlokom az égnek feszül
Ökleim a felhőknek nyomulnak
Ajkam lassan elnehezül
Szemeim vérben forognak
Így vívok én csatát
Szélmalomként az ég ellen
Írom ma is sorok hadát
Halotti fátyol szememen lebben
S míg a magvak a földből
Melyet magam köré vetettem
Nem nőttek a fejem fölé
Angyali és ördögi könnyből
Az álmaim etettem
Gyűrűt rajzoltam ujjaim köré
Így érek én annyit mint amennyit megmutattam
Mint a pár szó amit sietve, futva elhadartam
Így érsz te annyit mint amennyit megmutattál
S mit érnek ők? semmit.
Elhajlanak ahogy én is és te is elhajlottál!
2012.04.19.
