Mit érdemlek?
Sokat gondolkoztam hogy mit lehetne
Tenni az élettel
A világba menni
Az ördögöt kenni
A falra
Mi vagyunk a falka
Van pórázunk csak gazdánk nincsen
A fény a szememben
Az egyetlen kincsem
A kinti sötétségbe világítanék
A közhely sors kezemben
De hol van a tincsed
A pár szálat másnak adtad rég
Az életem romokban
A padlón törve hever
Elásva a homokban
A bánat koktélt kever
Semmi nem az igazi
Hónapok óta félek
Nincs már rites se fugazzi
Üres fejjel, napról napra élek
Nem nyugtat a zene
Se a füst, se a fény
Nincs már célom vele
Megvan már a vonatom jegye
Ami volt szétesik
Ami lesz azt már nem látom
A szétszórt morzsát felveszik
A hazaút már oly távol
Minden papír szilánk
És minden szilánk éget
Nem találom a hibánk
Nem találok senkit, pláne nem Téged...
Kisebb gondom is nagyobb
Annál hogy magamon sírjak
Már olyan szinten vagyok
Hogy nincs más miről írjak
Lélekfogó
Már mondtam anya mi az amiért menni kell
Mert szerelmes vagyok mindenkibe
Mama már mondta hogy ez csak az idő
Korszakok tűnnek és jönnek elő
Ki az a lány, és holnap mi lesz?
Más nap, más az illat ami nem ereszt
Dalomat nem értheti meg más
Ez lélekfogó, emlékezz-véradás
Nem tudom mi van
Csak valami húz le a mélybe
Nem tudom miért, mi miatt
Néha csak ugranék, bújnék a sötétbe
El akarok tűnni
De nincs kivel vagy mivel
Egyre csak tovább tűrni
Az örök orgiát a senkivel
Ilyen lettem, ilyen vagyok
Előttem elszáradt virágok
Magam mögött csak port hagyok
Bezárom ezt az elfáradt világot
Mellettem korhadt emlék-padok
Rajta fekve hajléktalan lelkek
Mosolyognak rám, ajkamba harapok
S ők mégis üdvözölni keltek
Úgy érzem ez az írás
Ugyanaz lesz mint a többi
Önös lélek taszítás
A könnykútból nehéz kijönni
Utálom ha ütnek
Én mégis ütöm magam
Fejemben versek készülnek
Sírok, tudom miért. Nem lehet szavam.
