Depresszió
Magamba zárva
ablakot nyitnék,
nem találom.
Csodára várva,
tétlenül ülve
szürkül világom.
Szememen hályog,
a szám meg csak tátog,
gondolat nincsen.
S hiába féltem,
szóródik széjjel szívemből
összes kincsem..
Hajnali halál
Remegek, közeleg az éjjel,
Lelkemet aggodalom tépi széjjel.
Egyedüllét, igen, ettől félek,
Sötét, hideg magányról beszélek.
A kertben ülök, rámsüppedt az este,
Hidegen körbefon hajlékony teste,
Nem fáj, vagy csak megszoktam talán,
Végignézek a házak feketés falán.
A szorongást alkonyatkor érzem,
Mikor a nap még nem ment le egészen,
És a kapuban várakozik engem lesve,
A fekete és hűvös, kegyetlen este.
Aztán az alkony lágyan tovaillan,
És az este feketéje lábamon csillan.
Megremegek, érzem magányát belül,
Amint kényelmesen a kert egészén elül.
Nézem szótlanul, nézem némán,
Tűnődöm szívem magányán,
Hogy miért e sok átvirrasztott éjszaka,
Szívem valakihez miért nem talál haza?
Bús gondolatok ezek, átjárnak peckesen,
És közben kedvem lehangolják teljesen.
Ő akar engem, csak ő, az este,
Ezért telepszik rám, oly mohón a teste.
Fullasztóan önző, csak magának akar,
Lelkemből jég keze darabokat kimar,
Miközben egyre csak gunyorosan kacag,
Segítségemre, tudja: senki sem szalad.
De téved, segít egy puha léptű angyal:
A kert végében feldereng az aranyszínű hajnal.
Az este bosszúsan megrázza loboncát,
És szalad a kerten, az utcán át.
Vajon hova fut? - mélázom egy darabon,
De szemem megakad a tündöklő hajnalon.
Szívemben szétárad fáradt nyugalom,
S fejemet lágyan ölébe hajthatom.
Érzem tagjaimban szeretet árad szét,
Érzem talpam alap a föld melegét,
És ekkor lelkem a végtelennek ajánlom fel,
És az boldogan tovarepül az aranyló semmivel.
Vikingtemetés
Lelkem tengerében sodródom,
Kis csónakomba fekszem,
Hallom is a víz moraját,
De már rég leengedtem.
Jöhetne utamba egy zátony,
Mi fekhelyem megtöri,
Áradna be lassan a víz,
Majd ladikomat ellepi.
Kívánom! Bár lenne vihar,
Ami csónakom elnyeli,
Nem gyötörne engem bánat,
S testemet majd iszap fedi.
Csak lenne előttem vízesés,
Vezethetne felé az ár,
Bátran szembe néznék vele,
Nem rendítene meg a zuhanás!
Ha egyik sem jönne el,
Csónakom felgyújtanám,
Végre újra tüzes leszek,
Mint egy utolsó vikingutazás.
Vérbe fagyva
Oh, csend, csend van,
Némán fekszem a kádban.
A víz már rég lefolyt,
S ez a szag... szinte megfojt.
Torkomnak már nincs többé szava.
"Hiszen ez a vérem szaga!"
Hasít belém a felismerés.
Csak a csend, én és
Mindenütt a csillogó vér.
Látom magam, gyenge kezemből
Kiesett penge, s a szememből
Kialudt a sötét fény.
Csuklóm csontig felvágva
Minden gondot áthágva
Csak fekszem a kádban.
Üveges szemmel nézem a
Plafont, miközben árad a
Sötéten csillogó vér szaga.
Utolsó felvonás
Fájdalom, könnyek, és sivárság!
Reménytelen, gyönyörű világ!
Szeretek, szüntelen szeretek!
Álmodok! Varázslatos képek!
Szenvedek! Valóság: könyörtelen!
Halál! Megoldás! Ez végzetem!
Ne kérdezz, hogy miért! Ez maradt!
Vérzik már a szívem! Szétszakadt!
Megmentenél? Fájdalom lenne!
Segítenél? Tarts emlékedben!
Őrizd verseimet! Örökség!
Szerelem, szenvedés, és a vég!
Sötét gondolatok
Üres csend mutatta félhomály
Hangtalan sikolyom megtalál
Talán megmutatod mi a világ,
Hol a szép világosság?
Addig is várok Rád szörny magamban
Szólok de nem mondok hallottnak
Legyen ez a vég, vagy halálom napja
Én várok magamat szétmarcangolva!
Jöjj, hozd reményed nekem
De ez, nem hiszem, hogy segítene
Szobám már rég zárkám
Hallott virág nyílik ablakán
Lassú alkonyt nagyon várom
Minden bú, s sötét e világon
Életed vize részegítő italom
S egy csepp véred magzatod
Éj s vele a rettenet,
Nekem tán éltető elemem?
Minden egy, és egyetlen
A világ mindenki ketrece!
S én nem leszek egy helyen veletek!
Rothadó világ
Ne félj, látod én sem félek.
Rothadó világban élek,
Még sem rettenek semmitől.
A vérfarkas nem öl,
Csak ha éhes.
Sötétben ne félj nincs mitől,
Ott a denevér röpte suhog,
Nem bántanak az éji árnyak.
Rongyokba bújt démonok
Sem támadnak ránk,
Ők is kerülik a föld mocskát.
Néma szél
Sírok felett fújt át a néma szél
Hiába néma, mindenhol titkokat mesél
Birodalmak bukása, háborúk és halál
Mindent látott, ott is volt hol már nincs madár
Látott mindent, pusztulást és életet
Fellobbanó és kihúnyó szerelmet
Elfek és emberek bukását
S a Sötét Úr feléledő világát
Örök magány
Nyilallás a szívemben mit éreztem én,
Mikor te kedvesen a szemembe néztél.
Gyönyörű szemed lett az én vesztem,
Megbabonáztál, s én belédszerettem.
Minden perc csoda volt, ha mellettem voltál,
Őriztem álmod, ha nálam aludtál.
De elmúlt valami, s te eltávolodtál,
Szívem magányos, mindig csak rád vár.
A szívem elraboltad, de a testem nem kell,
Jöjj akkor Halál, a testem te vedd el.
Odaadom neked ócska, rongy életem,
Mert akit szeretek, nincsen már mellettem.
Átmetszett erekkel, forró vízben ülve,
A kád vizét a vérem festi át vörösre.
Gyomrom legmélyén apró pirulák
Bomlanak, s zengik a Halál dalát.
Testem kihűlve, halottasházban,
Lábujjamon apró bilétával
Fekszik egy fémlapon,
Örök magányban.
Nem fog...
Kifejezni nem tudom,...
nem tudom leírni...
Nincs szó,
mely dühömhöz fogható.
Ez a sorsom?
Csalódás csalódást követ?
Ezt kell elfogadnom?
Nem...én ezt nem teszem.
Nem akarok beletörődni,
hogy szívembe kést szúrtál...
Bármennyire is fáj,
...a barátom maradtál...
Odamennék hozzád,...
megölelnélek...
De nem teszem,
mert azt látom, hogy nem
érdekellek...
Ez már megalázkodás??
Bűn,hogy az én büszkeségem
nem nő felül azon az érzésemen,
hogy te vagy a legjobb barátom??
A tied bezzeg túlszárnyalta...
Valóban óriási büszkeséggel,
s jó kedvvel tetteted bánatod??
Egyáltalán,...érdekel ez az egész??
Érdekel,hogy nem vagyok veled többé?
Neked ennyit jelentett?...
Mondhatom...hát szép...
De amit most mondok,az is igaz...:
az én szívem nem fog megnyílni többet feléd...soha....
Mulatok a halálon
Ha eljő az én időm,
S az égiek is úgy akarják,
Kitárt karokkal ölelem magamhoz
Az éjszínű Halált.
Feszes kebleit keblemhez szorítom,
Holló-fekete haját hátra simítom,
Méz ízű ajkait ajkamra veszem,
S az Embert végül is kinevetem.
A Mélységbe, csókjaival taszít,
Keserédes álom, mely lágyan ringat,
Fekete-fehér, akár egy ósdi film
Elmossa lassan titkos vágyainkat.
Szétárad a testen, mint szomorú selyem,
Bolyongok az éjen át, végső nyughelyem,
Kacagva suhanok e csendes éjszakán,
S mulatok a Halálon magán!
Írta: Kiswuff
Lesz még sok kiswuff vers . Remélem várjátok, mert én igen! :D
