Szucsublog

Egy blog azoknak akik szeretik a verseket

Friss topikok

  • Elathan: Szikla szélén állok, Éhezem és fázok, Nem, ez nem rémálom, A végzetemet várom. Szólít a mélység, ... (2008.09.05. 22:34) XI.rész
  • Szucsu: He he he :D (2008.08.29. 14:25) XIII.rész
  • Szucsu: Na hát lehet hozzászólni. De úgy látom mostanában ez abbamaradt... :( na mind1 (2008.08.23. 22:36) XII.rész
  • Szucsu: Ja bocsesz XDXD (2008.08.12. 12:42) Az ÚJ író- Kár hogy nem titokzatoskodhatok tovább :T
  • Szucsu: Hát kösz :) (2008.08.08. 14:25) VIII.rész

2016 - Én a támasz

Szucsu 2016.09.20. 23:46

Én a támasz

Sokat adtam mindabból
Amit a testem rejteget
Most meg a poros padló
Sarkából söpröm a lelkemet
Úgy érzem a szeretet
Amit adok burjánzik
Akárhogy is tépkeded
Rád fojtogatva felmászik

Mint a kint hagyott labda
Mire pár év után rátalálsz
Sarasan rúgdosod a falnak
Netán egy-két dekát megcsinálsz
De attól még fakó és lapos
Pöttyei szennyesen néznek rád
De nem éri soha se habos
Langyos víz, hogy megmosnád

Talán más az amit én gondolok
Szerelemnek, s te tudod
Ha gyakran bánatot kortyolok
A poharamból, biztos hogy unod
Azt aki én vagyok, lehet
Kevesebbet kéne adnom
Kevesebb szeretetet
Kéne magam után hagynom

Túlóra az amit csinálok
Ezen a lelki konyhán
Csak veszettül kiabálok
A főnök aprót dob lomhán
Higgyem el hogy jól csinálom?
Ha nem jön semmi válasz
Én csak az ételed alkotom
Nem az életed: Én a támasz

Csak túrom a havat
Abból építenék várat
A sok kezem-ügyi kacat
Mutatja: találtam társat
De más a párhuzam,a
Az értelmezések köztünk
És nem a kárhozat
szerint kéne egyességet kötnünk

Jó volna állatként élni
Csak néha gondolkozni
És semmitől sem félni
Csak alkalmazkodni
De ez nem én vagyok
Nem leszek és nem is voltam
Én mindent odaadok
Magamból, úgy szoktam

Úgy élek én a világon
Hogy nem számít semmi más
Ha valaki a világom
A tapétám vérrózsás
És meghalni kész vagyok
Azért az egy csodáért
Aki szavait hallgatom
Én: a lelki alátét

Szólj hozzá!

2012 - Fősuli, szarságok...

Szucsu 2012.10.17. 00:52

Mit érdemlek?

Sokat gondolkoztam hogy mit lehetne
Tenni az élettel
A világba menni
Az ördögöt kenni
A falra
Mi vagyunk a falka
Van pórázunk csak gazdánk nincsen

A fény a szememben
Az egyetlen kincsem
A kinti sötétségbe világítanék
A közhely sors kezemben
De hol van a tincsed
A pár szálat másnak adtad rég

Az életem romokban
A padlón törve hever
Elásva a homokban
A bánat koktélt kever

Semmi nem az igazi
Hónapok óta félek
Nincs már rites se fugazzi
Üres fejjel, napról napra élek
Nem nyugtat a zene
Se a füst, se a fény
Nincs már célom vele
Megvan már a vonatom jegye

Ami volt szétesik
Ami lesz azt már nem látom
A szétszórt morzsát felveszik
A hazaút már oly távol

Minden papír szilánk
És minden szilánk éget
Nem találom a hibánk
Nem találok senkit, pláne nem Téged...

Kisebb gondom is nagyobb
Annál hogy magamon sírjak
Már olyan szinten vagyok
Hogy nincs más miről írjak

 

Lélekfogó

Már mondtam anya mi az amiért menni kell
Mert szerelmes vagyok mindenkibe
Mama már mondta hogy ez csak az idő
Korszakok tűnnek és jönnek elő
Ki az a lány, és holnap mi lesz?
Más nap, más az illat ami nem ereszt
Dalomat nem értheti meg más
Ez lélekfogó, emlékezz-véradás
Nem tudom mi van
Csak valami húz le a mélybe
Nem tudom miért, mi miatt
Néha csak ugranék, bújnék a sötétbe

El akarok tűnni
De nincs kivel vagy mivel
Egyre csak tovább tűrni
Az örök orgiát a senkivel
Ilyen lettem, ilyen vagyok
Előttem elszáradt virágok
Magam mögött csak port hagyok
Bezárom ezt az elfáradt világot
Mellettem korhadt emlék-padok
Rajta fekve hajléktalan lelkek
Mosolyognak rám, ajkamba harapok
S ők mégis üdvözölni keltek

Úgy érzem ez az írás
Ugyanaz lesz mint a többi
Önös lélek taszítás
A könnykútból nehéz kijönni
Utálom ha ütnek
Én mégis ütöm magam
Fejemben versek készülnek
Sírok, tudom miért. Nem lehet szavam.

Szólj hozzá!

2012 - Lassan itt a nyár és az új élet

Szucsu 2012.04.19. 22:28

Tó-szív

A semmiben lenni mindenkivel
Te csak elégedj meg ennyivel
Magányosnak százezrek közt
A döntést te hozod magad fölött

Színes árnyak ha fellendülnek
Szétfújod a füstöt s azok eltűnnek
Tudod hogy miattad van, biztos hogy tudod
Mégis évek óta ugyanazt a kört futod

Ha átugrottál egy nagy akadályt
A lyuk a mellkasodban vízért kiált
A szívedből egy tavat csináltál
Oda fojtod bele mások kis álmát

A víz alján iszap, kagyló és szikla
Kis sikollyal olvad el minden egyes szikra
Halaid vérszegények, nem etetted őket!
Befogadni félsz, eltaszítani sosem merted őket

Úgy hiszed a víz alatt semmi nincsen
Pedig többen is osztoznak a víz alatti kincsen
Könnyed csattan egy ottfelejtett tincsen
Volt aki szemedre sok éves álmot hintsen

Persze hogy volt.

 

 

"szerintem az emberek azért tartanak ellenkező nemű barátokat, hogy kitöltsék velük azt az űrt, amit a szingliség okoz." (csak egy facebook beszélgetés egy jó emberrel...)

 

 

Át a kaszálón

Egyszer elindultam
át a kaszálón
a horizontra kapaszkodtam
és vártam a leszálló
est hűvös leheletét
a nap széléből óriás
pillák álltak szerteszét

miután a nap szemet hunyt
bélyeget nyaltam a holdra
lefújtam róla a hamut
és a betapasztott lyukak
maradtak a farkasoknak,
baglyoknak, szarvasoknak

A képeken már máshogy látod
hogy hogy éltem ezt a világot
a csigákon falevél, élő temető
a házban idegen arcú szerető
A falakon kitömött állatok
A templomban rút papok
Belül nedves, hideg ágy
Kívül kedves, zord leány

 

Most először egy újdonsággal próbálkozom. Képvers. Nem lett a legjobb.

Hidd el, én láttam

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2012.05.08.

Elhajlok

Alszik a patak, a fában a féreg
Elalszom hát én is
Roppan a tölgyfa, roppan a kéreg
Roppan a szív, látod? feszít mégis
Körülvesz a megnyugvás hamis homálya
Tudom, tudom hogy hamis, csakis más hibája
Rég világot szakított bennem a múlt imája
(- Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes..., hiába)
Jaj, csak áltatom, csak altatom, csak koptatom
Azt a rég elszórt égi áldást
Minden térdroggyasztó napon kutatom
Valóban hiszem a megváltást?

Ráncos homlokom az égnek feszül
Ökleim a felhőknek nyomulnak
Ajkam lassan elnehezül
Szemeim vérben forognak
Így vívok én csatát
Szélmalomként az ég ellen
Írom ma is sorok hadát
Halotti fátyol szememen lebben
S míg a magvak a földből
Melyet magam köré vetettem
Nem nőttek a fejem fölé
Angyali és ördögi könnyből
Az álmaim etettem
Gyűrűt rajzoltam ujjaim köré

Így érek én annyit mint amennyit megmutattam
Mint a pár szó amit sietve, futva elhadartam
Így érsz te annyit mint amennyit megmutattál
S mit érnek ők? semmit.
Elhajlanak ahogy én is és te is elhajlottál!

 


 2012.04.19.

Szólj hozzá!

2011 - Végzős vagyok

Szucsu 2011.10.06. 21:07

Fátyolmorzsák

Aludni kéne de most furcsa az éjszaka
A távolból itat lassan át a vér szaga
Szemben a fényekkel, válasz nélkül
Fejemben egy rekedt, semmi világ épül
Leszúrok egy karót a most megtalált földbe
Hogy legyen egy pont, ha elvesznék sűrű, tompa ködben
Holtág a karod ezt egyszer már elmondták
Elvágni nem tudom, mert már a gondolat is fáj
Lerázom hát a rám rakódott fojtó sarat
S ha tudom, megteszem, megélem a következő nyarat
Széttépheted a láncod, a köd úgyis elnyel
Mit érsz szabadon ha nem láthatsz így se tiszta fejjel?
De jó... próbáld meg, emeld fel magad
De ha igazam lesz, maradj csendben! Nem lehet szavad...
Most az van hogy ha maradok végem
Ha megyek lehet eltűnök a messzeségben...
 

2011.12.09

Gondolkodós

Mi is az élet?
Sugár egy poros antik asztalon
És beszáradt tinta felkaristolva
Egy régi sárga papírlapon
Mi is a halál?
Nem tudják azt a porszemek
Fényben táncoló, gondtalan emberek
Haszonállatok egy haszontalan tengernek
Mi is a szeretet?
Prizma mely a fényt szivárványra bontja
És színpalettába mártja az embert naponta
Köszönöm hogy létezel
Mi is a bánat?
Az igazit semmilyen gyümölcs párlat
Vagy kacagtató komédia tárlat
Sem űzheti el
Mi is vagyok én?
Egy megborult kártyavár
Néhol még egyben áll
Nem tudom.

Néha  (Zenekaros)

Reggel kelek, lépek a szarba
Néha bizony gondolok arra
hogy milyen lehetne másként élni
Másként vélni, másként félni

Nappal teszek, állok a mában
Mellettem mindenki díszruhában
Kiált rám hogy öltözz fel
öltözz fel vagy költözz el!

Este fekszek, álmodom éppen
De reggel a holnap töröl képen
Egy vigaszom van remélem ismered
Nekem a bizalom az egyetlen istenem

Néha gondolok arra hogy
Néha gondolok arra hogy
Néha gondolok arra hogy
milyen volna élni

Néha gondolok arra hogy
Néha gondolok arra hogy
Néha gondolok arra hogy
milyen volna élni

Sápadt napfény, szürke hangok
A társadalom meg a külön rangok
Tettek azzá amivé lettem
Borús az ég? Hát észrevetted?

Mára mindenki forradalmár
lesz és hogyha forr a dal már
Nem is értik azt hogy én sem
Csak úgy a semmiből lettem résen

Veszem a kardom, veszem a késem
Leszek a rendőr a bevetésen
Leszek a mentős, leszek a postás
Leszek a párttag, leszek a munkás

Leszek az este, leszek a reggel
Leszek az állat, leszek az ember
Leszek a gyilkos, leszek a bíró
Leszek a zsákmány és leszek a kígyó

Néha gondolok arra hogy
Néha gondolok arra hogy
Néha gondolok arra hogy
milyen volna élni
 

Szólj hozzá!

2011 - Rímelő mondatok

Szucsu 2011.05.01. 14:39

Naplemente, miegymás

Valami még hiányzik
Valaki még mindig hibázik
Nem tudom ki az, nem is érdekel
Féktelenség, téged hogy érlek el?

Nem is baj, hagyjuk a panaszt
Bár ha lenne nálam nedű vagy haraszt
Félelemből, csak hogy ne érezzek
Semmi bánatot, haragot, csak létezzek

Aztán kinézek hogy a nap lement-e
Fura ez az érzés, bánt a naplemente
Valami most szúr, belém hasít pont ott
Kicsit megszeppenek, félve megnézem a pontot

"Semmi baj"- csak a mellkasom dobog
Hál' Isten, én nem, csak a világ mozog
Én vagyok a biztos pont
Én vagyok a minden és semmi
Mégis körém kosarat font
Alig bírok levegőt venni

Most pakolgatom vissza
Arra az i-re a pontot
De mellettem Mephisto
Egy újabb Tokaji-t bontott

Kortyolgatjuk a savanykás mámort
Megbízom egy küldetéssel a jó öreg Ámort
"Újra találkozhatnánk mi ketten" - mondom neki
"Másfelé járok most, sok a dolgom" - így a kérdést elveti

Hát nem is folytatom tovább a reménykedést
Valami sós csorog az arcomról, elég egy rés
Egy lyuk a világból ahol lelépek és
Majd talán ott megtalálom az elégedést

2011.07.31.

Ahogy tűnik

Ahogy telik az idő
Mellettem néhány liliom
Bíztatva bújik elő

Ahogy tűnik a múlt
Makacsul néhány emlékfolt
Gonosz vigyorral emlékeztet
"Ön többet már nem érezhet!

Egy év boldog szárnyalás után,
Még mindig itt ül, szomorún és bután...
A virágok, a szép szavak s a versek
Most már csak a bánatra emlékeznek!"

S hogyha egyszer kérdezik:
A bizalom s szívesség megérte-e?
Ez a rongyos szív csak éhezik
Millió elvárásnak felelne meg

De az ezredik kérdésre is ugyanaz a válasz:
Egy évig ez a rózsa volt a legerősebb támasz...

2011.05.01.

Elgurult üveggolyó

Mindegy már hogy mit adok fel
Szerelmeslevél vagy egy álom
Holnap a nap is fájdalommal kel
Elszórtam lelkem, darabjait nem találom

Egy tű a kazalban
Egy szem a homokban
Egy csepp a tengerben
Elgurult üveggolyó, keresni értelmetlen

Az ürességben merengek
Egy égitest, céltalanul keringek
Szeretnék egyszer otthon lenni
Te voltál a cél s most már semmi

De ha a bűnös és gyarló ember
Tiltott almára lel egyszer
Tudja milyen volt akkor
Gyakran álmodik arról a napról
Mikor minden óra reménnyel kel fel
És csillapíthatatlan vággyal telik el
 
Hívom a Földet és az Istent
Ha léteztek, gyertek értem
Rossz lebegni egyedül itt fent
Régóta csak ezt az egyet kérem

Nem én akartam ide kerülni
De nehéz egy angyalnak ellenszegülni
Most visszatért hozzátok
Én szárny nélkül rátok várok

2011.05.03.

Szólj hozzá!

2011 - A szárnypróbálgatások

Szucsu 2011.01.16. 14:24

Dalszövegek (Keletkezésük ideje nem pontos):

Most az egyszer

Ha úgy érzed hogy egyedül vagy
Ha belül téged is kiraboltak
Ha egyedül ülsz kint a kirakatban
Most az egyszer ide hallgass!

Fél éve már hogy eldobtak
Fél éve vársz az új napra
Fél éve lettél egy szajha
Úgy lettél az út szélén otthagyva

Kettétört élet, mély sebhely
Úgy hiszed félhetsz, de mégsem kell
Kettétört világ, szilánkos ég
Szétcsúszott nappal, álmatlan éj

Ha úgy érzed hogy egyedül vagy
Ha belül téged is kiraboltak
Ha egyedül ülsz kint a kirakatban
Most az egyszer ide hallgass!

Néha csak te és a fejed
Sehol se találod a helyed
Néha jól vagy de az ég sötét
Úgy érzed az élet a végső tét

Előtted az új mögötted a régi
Pár lépés előre nincs értelme félni
Akkor is tudtad hogy lesz majd vég
Most itt van a lejtő és nincsen fék

Ha úgy érzed hogy egyedül vagy
Ha belül téged is kiraboltak
Ha egyedül ülsz kint a kirakatban
Most az egyszer ide hallgass!

Bánat nélkül nincsen jó
Akarat nélkül nincsen szó
Halál nélkül nincs élet
Gondold végig, ennyit kérek

Ha úgy érzed hogy egyedül vagy
Ha belül téged is kiraboltak
Ha egyedül ülsz kint a kirakatban
Most az egyszer ide hallgass!
Most az egyszer ide hallgass!
Most az egyszer ide hallgass!
Most az egyszer ide hallgass!

Utak

Utak mellett ülök
A megváltásra várva
Vagy egy jó nőre
És egy elérhető árra

Kulacsom rég száraz
Szablyám rozsda marja
De a hatalom már táraz
A véremet akarja

Ha így döntött hát felveszem
Régi, kopott fegyverem
És velem vannak páran
Közel hatmilliárdan

Utak mellett ülök
A megváltásra várva
Vagy egy jó nőre
És egy elérhető árra

De álljunk meg egy szóra
Mert nincs itt még az óra
Még mindig itt vagyok az út mellett
Segíthetnél hogy felkeljek

Kurva nagy ez az árok
Amit a kormány már kiásott
Idő kell ahhoz hogy átérjek
És a harcra rátérjek

Utak mellett ülök
A megváltásra várva
Vagy egy jó nőre
És egy elérhető árra

Az egyetlen

A mai világban az egyetlen példakép
Amit magadnak festesz!
Elmondom, barátom egyetlen példaként
Hősök már nincsenek

Csak kaparod a falat
A modern gázkamrában
Aki vet az nem arat
A mai agymosásban

A bizalom is csak az a szó
Amire hivatkozik minden csaló
A becsületról szó se essen
Aki hisz benne, magára vessen

A mai világban az egyetlen példakép
Amit magadnak festesz!
Elmondom, barátom egyetlen példaként
Hősök már nincsenek

Hát élj ahogy akarsz vagy tudsz...

Így van ez

Rajtad múlik az egész
Hogy merre billen
A mérleg egyik nyelvén
Te ülsz, én meg itt lenn

Te csak öltönyben nézel
Ahogy erőltetem a mosolyt
Arra várok mikor mész el
Szarságokat nekem ne sorolj!

Eltelt az a négy év
Jól megszedted magad
Semmi érdemes vagy szép
Utánad nem maradt

Így van ez, hajtjuk a kereket
Így van ez, játszod a szerepet
Így van ez, a nép hív egy újat
Így van ez, aki újra lehúzhat

Pár hónap és vége a csillogásnak
Tévézésnek, interjúadásnak
Addig gyorsan tedd el amit lehet
Amiből a fiad villát vehet

Öregkorodban majd emlegetnek
Nem adtál kenyeret az embereknek
De most őszen és szenilisen
Ülsz, nem bánod kicsit sem

Így van ez, hajtjuk a kereket
Így van ez, játszod a szerepet
Így van ez, a nép hív egy újat
Így van ez, aki újra lehúzhat

Így van!

 

Szólj hozzá!

2010 - Valami új. ("BorostyánoS időszak /2012.05.08/")

Szucsu 2010.12.10. 16:22

Ezek vagyunk mi

Eladott...
Szeretet és bizalom
Ezek vagyunk mi
Az egyenes vonalon
Nem tudtunk menni

Halvány árny vagy már
Halványabb mint minden
Elcsitult a vihar, nem kár
Elmosta mit hittem

Egy árnyék vagy csupán
Egy lekopott fal oldalán
Egy torz alak, légvár
Sírni ezért már rég kár

De a szemeim szárazok
A sírás messziről kerül
Minden emléket átadok
Lelkem más falára vetül

Ez egy új fejezet
Egy teljesen új nap
A sors másfelé vezetett
Új életet, álmot ad

Nem tudom mit hittem
Mikor a szakadó esőben
Virágot s bizalmat vittem

Mára már jól vagyok,
Nem érdekelnek a csillagok
Van akinek bizalmat adhatok

Hogy mi lesz belőle?
Nem tudhatom előre...

 2010.12.10

Borostyán

Decemberi szép estén
Lila ködbe beleesvén
Eszmélésnek előestjén
Szivárványszínt festvén
A Tisza vad vizére.

Egy odvas tölgyfa tövében
Borostyán kúszik az ég felé
Hátán lepel, harmatcsepp ölében
S Áhítattal állok elé

Eddig észre sem vettem
A természet e csodáját
S lám, máris megszerettem
A Tisza gyönyörű virágát

Valódi érzés ez?
Vagy csak a tél betegít?
A csodálat körülvesz
Ölel, simít, leterít...
Nem tudom.
 

2010.12.12.

Idő és bizalom

A tiszta havon lépkedek
Hideg szél fújja arcom
Ha jól döntök, élhetek
Reményt látok azon az arcon

S kérdőre vont, biztos ez?
Egy szót suttog a csípős szél
Kimondanám, de elkap a félelem
Valami nyugtat: minden ember fél

S ha kérdőre vonom, biztos ez?
Ha az Ő válaszát várom
Mi lesz az a titkos nesz,
Amit a szél súg a határon?

Egy valamit tudok
Ha ránézek elmosolyodok
Ha nevet, én boldog vagyok
És csak egy valamit akarok

A szerelem egy furcsa dolog
Megragad, felemel az isten egére
Mindened csak körülötte forog
Megérte barátom, bizony megérte

Én nem szeretném elrontani!
Nem szeretném hogy ne szeressen
Nem tudom még elmondani
Nem kérek mást ez egyszer

Csak időt és bizalmat.
 

2010.12.13.

Akasztófára való

Számat szóra nyitom
A mindenséget szólítom
Tudja meg a titkom
Lelkem ezzel gyógyítom

Él közel egy szép virág
Leszakítni nem merem
Ilyen szép még egy király,
Nagy kertjében sem terem

Gyökerei mélyen a földben
Nem fújja el semmilyen szél
Szára erős, a téli ködben
Nem fázik, hidegtől nem fél

S egy ilyen erő mellett
Mit hiszek én, halandó...?
Egy gyáva, balga szerzet
Egy akasztófára való...

2010.12.14.

Burkolt szavak

Miért van az hogy minden tettem,
Rosszul esik másoknak?
Talán azért mert ilyen lettem
Kívül csendes, de belül átok van

Miért van az hogy a szó
Amit kimond ez a bűnös száj
Az senki másnak nem jó
Pedig amit gondolok, teljesen más

Ha a lélek vallatószék előtt
Mindent mond csak hogy ne értsék
Holott tudja mit akar: Csak Őt
Hogy a burkolt szavait megértsék

2010.12.15.

Elveszek a szemeiben

Elveszek a szemeiben
Abban a mély kékben
Ott folyik az ereiben
Az angyalok vére

A szárnyait biz' jól rejti
Egy jelét sem mutatja annak
Hogy ő más valami, nem emberi
Hanem egy földre szállt angyal

Elveszek a két szemében
Ki tudhatta előre?
Ott pihen édes kezében
Romlott lelkem gyeplője

És simítja kedvesen, puhán
Mint úrihölgy az ölebét
Pedig ezen az útszéli kutyán
Nincsen kedves vagy szép

Elveszek a kékségben
S ő az egyetlen menedékem
Ebben a kusza térségben
Ezen a pokoli vidéken

2010.12.17.

Jó lenne

Ráismertem. Én vagyok az.
Pontos tükör előtt állok,
A tömegben ő is ugyanaz,
Pedig csak egy érintésre várok.

Én próbálok mindent jól tenni,
Jó lenne egyszer már jó lenni.

Ne hidd azt hogy én
Nem küzdök magammal minden nap,
Ne gondold azt hogy én
Meg vagyok elégedve magammal...

Én próbálok mindent jól tenni,
Jó lenne egyszer már jó lenni.
 

2010.12.22.

 

Szólj hozzá!

XIII.rész

Szucsu 2008.08.28. 12:31

Angu versek:

 

Valótlan álom

Súlyos felhők közelednek,
Harag, bánat epedeznek,
Szükség van most szeretetre,
Egy baráti ölelésre.

Úgy érzed valaki tudja ki vagy,
Tudja mit akarsz ha túl éled magad
Tudja bánatod, s örömöd egyaránt,
Tudja mit akarsz igazán..

Szeretném, ha így lenne,
Szeretném, ha nem csak álom lenne,
Szeretném, ha minden valóság volna,
Ha nem kelnék fel arra, hogy nem vált valóra

 

Változás

Haldoklik a barátság,
Elborít a hazugság,
Elítél a szerelem,
Elfogult a szeretet.
Baráti ölelést nem kaphatsz,
Igazság szavára nem hallgatsz,
A szerelem csókja arcodon nem virul,
A szeretet orcádon már nem pirul..

Elszáradt virágokon lépkedsz,
Szívedből embereket tépkedsz,
Tenyeredben erek pattannak,
Szíved csücskéből vércseppek csorognak.

A vers írást abbahagytad,
Fényképeket szétszaggattad,
Könyveidet elégetted,
Barátaidat eltemetted.

Rózsaszál töviseit belém szúrtad,
Együtt töltött napjainkat letagadtad,
Könny cseppeimet kinevetted,
Mosolyomat elfeledted.

Elhagytál minket,
Új bandába csöppensz,
Feleded a jóságot,
Fejleszted a gonoszságot..
 

3 komment

XII.rész

Szucsu 2008.08.23. 21:57

Figyelem ez egy olyan írás ami több részből áll! Nem külön dolgok. De ez érthető ha végigolvasod...

Viaszbáb

Születés                           

Gőzöl az üst                     
Fortyog a viasz                  
Felszáll a füst                  
Az éjszaka új életet ad          

Mester munkája
Élete műve                       
Egy ecsettel formálva            
A viaszba érzelmet               
               
Sír vagy mosolyog?                               
Ki tudja...                      
Az ürességbe egy szemet rajzol  
Megremeg, hunyorogva             

Nem érez semmit                  
csak látja
nem tehet semmit
türelmesen várja

Várja ahogyan egyszer
Végre megérthesse
A mester munkáját
Az emberi gondolkodást


Felismerés

Végre két lábra áll              
Elérte végső célját               
Végre mindent tisztán lát         
A holdat nézi az ablakon át
                              
                       
Első lépései bizonytalanok        
Első szavai érthetetlenek         
Magabiztos vagyok                 
Érzem a szeretetet                
               
Elindul az üst felé               
Gondolja magában:
Ebből létezem
A viasztengert csodálva

Ég még a tűz...


Hanyatlás

Mestere felé nyúl
A lábába kap a tűz
Elérhetetlenül távol
Az éjszakába sikolt

Letérdel könnyes szemmel
Ajkával szavakat formál
Az utolsó lehellettel
"Születés felismerés hanyatlás"
               
Ebből áll az élet...

----------------------------------------------
Mostantól amelyik versem fent van a www.poet.hu címen ahhoz odarakom a poet.hu linkjét:

 

 

1 komment

XI.rész

Szucsu 2008.08.12. 21:41

Szikla

 

Látom hogy rettegsz
Azt hiszed nem ér semmit az élet
A nagy ürességbe meredsz
És tudod hogy ugrani kéne

A Szikla peremén állva
Semmire sem gondolsz
A döntésre várva
A levegőbe szagolsz

Érzed a bűzét a lentieknek
Kik már nem bírták tovább
A halott embereknek
Átható szagát

Ők nem bírták
És felőtlik benned
Ők nem tétováztak a sziklán
Ők nem várakoztak Mint te

De nem adod meg
Azt az örömöt a rossznak
Nem dobod el életedet
Nem adod a gonosznak

 

Berakom egy újabb írásomat mert ezért nem fogok új részt csinálni.

 

Nyári délután

Ülök a padon
Ezen a nyári délutánon
Túl a bánaton
Szellő suhan az udvaron

Friss szőlőt majszolva
Ez a világ szebb oldala
Nincs idő sem bánat
Nem bolyongunk az éjszakában

Egy vízcsepp vagyok
Ülök az ágon
És elcsodálkozok
A száraz világon

Nem számít már hol vagyok
Nem tudok élek vagy halok
Éberen álmodom
De még megvagyok

 

 

Ezt meg nem tom mé rakom be :P

Enter their death masks. Ezt azért írtam mert a klipphez Corey Taylor(énekes) ezt fűzte hozzá. A klipp is bizonyítja, mert a vége felé látni hogy felveszik az emberi maszkjaikat és azok a  death maszkok (ez egy kicsit hülyén hangzik nagyon XD ). Szóval az a lényeg hogy az élet a halál. Vagy mi.

Amúgy elgondolkoztam hogy milyen nehéz lehetett megcsinálni a klippet. A csajt képkockánként fényképezték de úgy hogy vártak egy időt hogy körülötte az emberek a lejátszáskor gyorsabbnak tűnjenek. TeKnika :P

 

ø„¸¨°º¤ø„¸¸„ø¤º°¨¸„ø¤º°¨
¨°º¤ø„¸ Slipknot¸„ø¤º°¨
¸„ø¤º°¨ rocks /m/ ``°º¤ø„¸
¸„ø¤º°¨¸„ø¤º°¨¨°º¤ø„¸¨°º¤ø

 

 

 

Elathan Sziklája:

Szikla szélén állok,
Éhezem és fázok,
Nem, ez nem rémálom,
A végzetemet várom.

Szólít a mélység,
Nincs már reménység,
Nincs miért maradnom,
Tovább halogatnom.

Visszanézni sincs miért,
Élni nincs miért, kiért,
A halál hoz csak megnyugvást,
Ezért csinálom az ugrást.

Utolsó dolgok, mit hallok
Nem szörnyű, örjítő zajok,
Csak a szél süvítése,
Ennyi, nincs tovább. Vége.

 

Nem ítélkezek amíg nem tudok mindent. Elathan te érted.

Hülye !&%>!!!!!!

 

Angu sziklája:

 

A szakadék szélén állok.
Becsukom a szemem és várok.
Forognak a gondolatok,
Nemtudom mi lesz ha meghalok.

Előtten van miért lépnem kell.
Kiút dereng ott lenn a mélyben
A szakadék széle egy lépésre,
Zuhanni akarok végre.

Látom magam előtt a poklot,
Rothadó testeket és csontot
Látom a túlvilág mélyét,
Bár még itt állok a szakadék szélén..

Lépjek? Vagy ne?
Bizonytalan kérdések.
Lábamat emelem.
Fél lépést megteszek.

Már csak fél lépés a halálig,
Hallom már a halál szavait.
Újból lépek egy felet,
S üvöltve zuhanok le.

Hirtelen kinyitom a szemem,
Látom zuhanok a mély fele,
Megkapaszkodok egy faágba,
S kezemet nyújtom a világnak.

Senki nem húz fel,
Senkit nem érdekel,
Becsukom a szemem
S vége az egésznek.
 

KOMMENTEZNI!!!!!!!!


 

5 komment

X.rész ----JUBILEJUUUUUUUMMMMM-----

Szucsu 2008.08.08. 14:13

 

KisWuFF versek

 

Vándor

 

Nézz rám, Vándor! S belelátsz a Végtelenbe

Szívből és gondolatokból szőtt Nagy Terekbe

Értelmet s megértést kérő barna szemekbe

Melyek mögött engem megtalálsz...

 

S térj meg fáradtan felhőkben úszó szép hegyekbe

Keress menedéket földbe-hóba ásott szűk verembe'

Vessz el e Végtelenbe, Nagy Terekbe, barna szemekbe

Ha engem keresel, itt megtalálsz...

 

Nem vágytam méreg lenni lüktető kék erekbe'

Ható-, és hajtóanyag lenni gyógyszerekbe'

Pusztán gondolat s érzés lenni emberekbe'

Mely, hiszem, én vagyok...

 

Gyújtós, lélekben szépen megrakott szenekbe'

Egyszerű emberként tükröződni emberekbe'

Jóbarát lenni hosszúra nyúló, gazdag életekbe'

Fogd kezem, én itt vagyok...

 

Embernek lenni emberi életemben

S nem élni többé keserű félelemben

Meleg érzés lenni Kedvesem szívében

Karjai közt feszülő szivárvány ívében

Szemét, szívét tükrözve barna szememben

Finom lelkét fürösztve szerelmemben

Ádámként ölelve Őt Édenemben

Dallá olvadó Múzsa énekemben

Többé nem félni én nekem, nem

Csak élni, élni, élni

S nevető ajakkal halni

S visszhangozni Végtelenbe, Nagy Terekbe,

Barna szemekbe, szép hegyekbe, szűk verembe,

Kék erekbe, gyógyszerekbe, életekbe, emberekbe,

Belehalni a Szeretetbe...

 

Játszik velünk a tavasz

 

Játszik velünk a tavasz

reggelente a Nap égető sugara

ébreszti szemem vakságát

s esténként derűs zápor friss

vize öntözi arcom

Már ülnek az első fecskepárok

a villanypózna vékony drótján

s leköltöznek az égi csillagok:

gesztenyefáink ezer ágának

hegyén égnek, lobognak az esti fényben

Egész éjjel égnek de tüzük

nem emésztő: hajnalra még

fényesebb s bátrabb szemük

kacsintása, majd hét éj

múltán az apró csillagok sora

zöld levélkék szárnyas

angyalává nő lobogva s táncolva

az élet szelének friss

halálszagú csendjében..

 

Feledés

 

Éjnek éjjelén egy kastélyban jártam,

Sűrű, fehér köd úszott utánam.

Eltakart mindent mi való és élő,

Aztán könnyű árnyak kúsztak lassan elő.

 

Láthatatlan hangok kacagtak némán,

Nagy szemek meredtek a sötétből énrám,

De én csak mentem meg nem rémülve,

A való világ elől messze menekülve.

 

Befogad a sötét minden új belépőt,

S örömmel fogadja a visszatérőt.

Jótékony álmot bocsát a szemére,

Néha gyógyírt is hoz háborgó lelkére.

 

Mikor felébredek e rövid feledésből,

Úgy érzem, kiléptem testem börtönéből.

Ám ez is csak egy csalóka álom,

Melynek már vége, de én újra várom..

 

Este

A sötétség leszáll, nyílik egy kapu, sír az éj

Kél a köd, halott arcokat simogat a szél

A temető sötét, csendes, biztonságos, hisz él

Senki sem érti szavuk, csak a sejtelmes éj

Vérvörös a hold az égen

Ilyet nem láttam csak régen

Csak mikor szemembe nézett mélyen

És én nem voltam eléggé résem

 

Jött a tőr és a fájdalom

Hogy nem figyeltem bánhatom

Szívemből folyik a vér, mely hatalom

Hogy vörösre festi a pengét, láthatom

 

Lassul a légzés, tompul az érzés, marad a kéj

Jön a hideg, a nyirkos föld, és újra csak a vér

Vörösre fest mindent, amit csak elér

A sötét leszáll, nyílik a kapu, és sír az éj

 

Egy halott lelke

 

Őszi napon, esős időn

Lágy szellő suhan át a temetőn.

A gyász hangulat körbefonja a teret

S a halott lelke keserűen nevet.

 

 

Megáll az idő, elsötétül minden

Fekete felhők úsznak az égen.

Víz helyett vér ömlik az égből.

Gyűlölet fakad minden élő szívből.

 

Fekete koporsóban fehér selyem párnák,

Ezek közt alussza egy halott az álmát.

Sápadt, sima arcán nincs többé indulat,

Megölte Őt a sok szerelmes gondolat.

 

 

Jövőkép

 

Eljön a vér a fagy a halál

Most minden véget ér talán

Eljön az utolsó harc a vég

De egy hang mondja küzdeni még, még

 

Még egy utolsót, a végső ítéletért

Az életért s a szerelemért

Mindazért mi egykor fontos volt

Már a szívemnek is csak egy szürke folt

 

Korom sötét, csak a vér szaga édes

Nem látni semmit mi szemnek ékes

Se élet, se nap, se föld, se hold

Csak a kegyetlen végzet, ami kiolt..

 

Barátság

 

Külsőleg sétál az árnyakban egy alak,

Társak nélkül is kész,

De a tartalom elvész,

Néhány emberben él csak.

 

Ez kevés, ezek csak szavak,

Az érzés számít,

Hisz a szó csak ámít,

Az ember az vak.

 

Mi a barátság ma?

Az összetartás hatalma?

Kiveszett a szeretet már.

 

Hol a szeretet, mi a törődés?

Csak az érzés a kérdés?

A válaszom: sírtál már?!

Mikor öleltelek

 

Mikor öleltelek

Miért nem roppantottál össze?

Lettél volna ocsmány, gonosz,

S most nem lennék ennyire gyönge...

 

Mikor könyörögtem

Miért nem fordítottál nekem hátat?

Lettél volna rideg, jégszívű

S most nem kísértene gyötrő árnyad...

 

Mikor zokogtam

Miért nem döftél hegyes tőrt belém?

Lettél volna gyilkosom

S most halott lenne minden remény...

 

Mikor továbbálltam

Miért nem hagytál végleg békén?

Lettél volna szabad madár,

S akkor most nem állnék a szakadék szélén...

 

Íme...e percben

Megsebzett szívem ismét a tiéd,

S lehajtott fejjel, halkan,

Zokogva kérdem én: szeretlek... de miért?!

 

Halott lélek

 

Lemegy a Nap, s felkel a Hold

Eszembe jut Ő, ki már holt

Emlékszem hisz szerettem

Ő volt az első, sosem feledtem

 

Velem volt még élt

S eljött, ha Hold kélt

Mienk volt a nap s az éj

De most csontjai porát viszi a szél

 

Eszembe jut egy dal, a mi dalunk

Melyet már újra sosem hallgatunk

De várjunk csak, múlik a Hold, s a Nap kél

Hisz Én vagyok a Halott és Ő Él

 

A némaság pokol

 

A kétségbeesés ijesztő érzése

fut végig remegő testemen,

lelki fájdalom marja ismét

kiszáradt lelkemet.

 

Egyszercsak belémhasít a felismerés:

elveszítettem valakit...

Elhagytam valami számomra fontosat,

s most hirtelen rettentő hiányom támadt.

 

Már hónapok teltek el azóta,...

de még mindig nem fogadtam el,

hogy csalódtam.

 

Csak néhány egyszerű kérdés,

mely szívemet nyomja:

Miért kellett ezt tenned?

Miért én csalódok újra?

 

Nem tudom elhinni,

hogy nem fáj a szíved...

Ennyire nem ismertelek?

Vagy őszinteségedet csak tetetted?

 

Válaszra várok,

de nem szólsz,

a némaság pokol,

ezt te is tudod...

 

 

Álmok nélkül

 

Az álmok nekem már semmit sem jelentenek,

Mert azokat már régen elfeledtem

Hiába, amit ott megtehettem azt itt nem

De akkor is, jobb lesz álmok nélkül nekem

Nem hiszem, hogy túlélem e kemény telet

S testemet elhagyja megfáradt lelkem

Egymagam sétálok a keserű esőben

S bízok még az utolsó erőmben

De az is elfogy lassan már

S nem marad más csak a gyönyörű halál

 

Angyalfény

 

Fagyba zárt emlékezet a csillagtalan éjben

A szűz magány fátyla borítja törött szívem

A feledés elrejthet a nap rémálmaitól

Ha lelkemet angyalfénnyel nem táplálom

 

Eónok bolyongnak a karmazsin univerzumban

S töltik meg az űrt hulló csillagokkal

A sötétben egyedül alszik egy szempár

Hol a lidércálom fénye lassan rámtalál

 

A jéghideg tó vizét a napsugár megtöri

De a megfagyott levegő még élteti

A halhatatlan szilánkok arcomat felsértik

S véres könnyeim itatnak engem is

 

Kristályajkamon a halott vér elnémít

Lázat tükröző szemem kínnal pusztít

Mert fogvatartott pillantásom átok

Hisz folyton csak angyalfényedet látom

 

Árnyak borzalma

 

Az öreg szemüvegét félretette

nem gondolt másra, csak a rettenetre

mikor becsúsztatta a tárat

fáradt volt, olyan fáradt...

 

Naponta új kocsmák,

átvirrasztott éjszakák

fotók a szerettekről,

közös ünnepekről...

 

Szívébe meleget lopott az emlék

Legszívesebben veletek lennék...

Biztosan csak káprázat

hogy a fotó int...

hívogat...

 

Próbára teszel, Uram, tudom,

és erős leszek, nem hagyom,

hogy eltántorítson a káprázat,

szem előtt tartom az igaz utat!

 

Isten? Milyen isten?

Idekint semmi sincsen,

csak a végtelen hideg...

Szólt a gyermek.

 

Isten? Igen, itt megtalálod,

saját szemeddel látod,

hogy az igazi úr az iszony...

Szólt az asszony.

 

 

 

Na végre. Behoztam a lemaredásaimat. A feladványt eddig kitalálták: KisWuFF, Angu, Dave

KOMMENTEZNIIIIIII.  TUDJÁTOK A DOLGOTOKAT

Szólj hozzá!

IX.rész -Asszem így kell írni-

Szucsu 2008.08.08. 14:00

Na az újabb Angu versek:

 

 

Káprázat

 

A gyertya lángjába bambulva

Szomorú emlék szorongat

Látom magam előtt arcát,

S érzem még  utolsó tapintását

 

Az idő elmosta őt tőlem,

Nem engedett elbúcsúzni tőle,

Könnyeim hiába hullatom

Vissza már soha nem kapom..

 

Ma már csak jeges kezét érzem

Szívdobogása elhallgatott régen,

Arcát koporsó fedi némán,

S hangja is csak emlékemben él már..

 

Beszélnék hozzá, de nem hallja már,

Csak két világ közt nézzük egymást

Csupán kezemet nyújtom karjára

De rádöbbenek a gyertya fénye kápráztat..

 

 

 

 

Szánalmas életem..

 

Szánalmas életeden végignézve

Fakuló képeket látsz megtépkedve,

Várod, hogy valaki elmondja,

Hol volt az amikor elszúrtad.

 

A választ soha nem kapod meg

Neked kell kitalálnod vétkeidet,

Nem érdekel senkit e világban

Hogyan pusztulsz el a magányban..

Szólj hozzá!

VIII.rész

Szucsu 2008.08.06. 22:36

 

A kutyák

 

Csak ugatnak a kutyák

Amíg világ a világ

Csak vonyítanak a kutyák

És benned keresik a hibát

 

Csak csaholnak a kutyák

Amíg ember az ember

Csak morognak a kutyák

Mit sem ér az életed

 

 

 

Bújócska

 

Mást már nem csinálhatsz

Egy,kettő,három

Csak halálodra várhatsz

A végső számok

 

Az életed már csak látomás

Egy, kettő, három

Itt a végállomás

Én bújok, a halál számol

 

Sorolhatod az imákat

Egy, kettő, három

A hirtelen Istenimádat

Te bújsz, én számolok

 

Nem jön többé áldás

Eltűnik az élet

Az élet csak látomás

Ha elérted a négyet

 

 

 

Havas táj

 

Kivont karddal futok feléd

Mit sem ér a szó

Éles pengét döfök beléd

Talpunk alatt véres a hó

 

Hópehely száll a kezemre

Aztán tovább zuhan

Zuhanok én is vele

A véres hóba

 

 

ÚJABB ANGU ÉS KISWUFF VERSEK. HAMAROSAN. TUDOM: KISWUFF VERSEKET MÁR RÉGEN IGÉRGETEM DE ÚJRA VAN RAKVA A VINDÓZ ÉS INFÓT GYŰJTÖK.

 

KOMMENTEZNI!!!!!! Gondolom tudjátok mi az állandó téma.

NYEREMÉNYJÁTÉK:

Aki kitalálja  a bújócska című versem egy rejtett plusz versszakát az kap egy király programot. Bővebben msn: Genki1994@hotmail.com

A programot Dave adta nekem is. GONDOLKOZZATOOOOKKK.

2 komment

Soron kívül

Szucsu 2008.08.06. 20:01

Na 2 napig nem gépezhettem :'''(((

De már újra lett telepítve a vindóz és addig írtam 3 új verset egyik még nem teljesen kész. Max holnapra feltöltöm.

Csak ennyit akartam közölni. Ja meg még azt hogy most egy kicsit szétszórt vagyok mert le kell mentegetni a gépre egy csomó mindent de holnapra max meglesznek a dolgok.

Szólj hozzá!

Az ÚJ író- Kár hogy nem titokzatoskodhatok tovább :T

Szucsu 2008.08.03. 11:04

Most következik az új író leleplezése. HÁÁÁÁÁÁÁÁÁ DOBPERGÉST KÉREEEEEKKKKK. TÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜRÜÜRÜRRÜRÜÜÜR

A színpad padlója felett füst terjeng és a magasból jön egy fénysugár. Egy hosszú fekete hajú lány áll a színpadon. A hajától nem látni az arcát. Aztán hirtelen felnéz de nem tudni ki az. Ekkor elkezdi halkan mondani a szavakat, a mondatokat és a rímeket:

 

Egy képzeletbeli világba csöppensz,

Melynek rabsága kitölti fél életed,

Aztán hirtelen felkelsz egy nap,

S rájössz: - ez így nem maradhat -

 

Rájössz többet kéne azt csinálni ami fontos,

Többet kéne azokkal lenni, kik beteljesítik álmod,

Véget kell vetni a képzeletbeli világnak,

Melyben minden tökéletes volt... de álom csak...

----------------------------------------------------------------------------------------

Poros lámpa,

Bársonypárna,

Betört ablaküveg,

Néhány kottafüzet,

Papucs a küszöb előtt,

Egy régi kisszekrény -betört-

Eldobált lapok,

Rég elmúlt napok,

Nagy vigyor lelkeden,

Némi szomorúság szívedben.

Zongora a sarokban,

Gitár az ajtóban.

Tájképek a falon,

Barátok a padon,

Családi ebéd az asztalnál,

Elnémult napok a koporsónál.

Néhány könyv a polcon,

Befejezetlen versek, egy tollból,

Puha selyemkendő tapintása,

Tavaszi eső némasága.

Nemzetiszín zászló a falon,

S néhány cikk a harcról.

A kert illata,

A ház önmaga..

Elrejtett szerelmeslevelek,

S a csók íze a nyelveden.

Barátok hangja a füledben,

S a legjobb barát ölelése..

Néhány besárgult fénykép,

Igen. Ez az emlék.

------------------------------------------------

Az élet csodálatos volna,

Ha nem úgy élném ahogy diktálja a múltam.

Elérnék bármit amit szeretnék,

Ha nem mindig a jövőt nézném..

 

Amikor mardos a fájdalom, s elemészt a magány,

Tépkednek az elemésztő gondolatok, s fáj a rettenetes hatás,

Amikor legszívesebben nyakad köré tekernéd a kötelet..

Akkor vedd észre hogy valaki most is szeret

--------------------------------------------------------

     Halálom után is van élet?

Van-e hely hova férek?

Van -e barátság?

Vagy létezik-e megnyugvás?

Halálom után újabb körforgás..

 

 

Miután elmondta a szöveget félrehúzza a haját és már mindenki felismeri:

ANGUUUUUUUUU!!!!!!!!!!!

TATATAAA TATATATATATARARAAAAAAAAAAAAAA

 

XD Na jó ennyi elég volt XD 

Minden résznél folyamatos téma: Melyik a legjobb vers

Ja és Angu: Nem azt írtam címnek hogy VIII.rész hanem azt hogy: Az ÚJ író

Ezt vedd megtiszteltetésnek XDXDXDXDXD

12 komment

VII.rész

Szucsu 2008.08.01. 22:22

Most két rögtönzést mutatok be. De látszik hogy még a VÁLSÁG idejében vagyok. Nem mintha eddig jobb lettem volna...

Vérző hold

 

Sötét köd terjeng az úton

Lidércek suhannak az égbolton

Ez a Vérző hold éjszakája

Holtak gyülekeznek a vér szagára

 

Ezer sebből vérzik a hold

Az égen ezernyi vörös folt

 

Ahogy az udvarra kimegyek

Zokogva letérdelek

Kezemet az ég felé tartva

Bőrömet a vér marja

 

Ruhámat letépem magamról

Arcomra jeleket rajzolok

A kezemben egy tőrt tartok

Melyet mellkasomra fogok

 

Ahogy a kés szúródik a testbe

Ahogy a penge a szívig hatol

A földre vörös jeleket festve

Felhőkbe burkolózik a hold

 

 

Álarc

 

Fejemre húzom

Az emberek álarcát

Arcomra húzom

Életem hazugságát

 

Testemre húzom

A bőrt mely sebes

Mellkasomba szúrom

A rozsdás tőrömet

 

Felszakítom vele

Az álarcomat

Érződik benne

A friss vér szaga

 

Noname01 

 

A szellő halk szava

Végigsuhan a hegytetőn

Mintha egy angyal simogatna

Miközben fekszel a füvön

 

A víznek nyugodt hulláma

A földnek hűs harmata

A szellő suhan utána

A földanya akarata

 

 

Tudom most egy ideje nem frissítettem de válság van. Mondjuk kiswuff verseket rakhattam volna... :-Y

Nyugi hamarosan jön egy újabb adag Wuff vers :D :D

Addig is: KOMMENTEZNIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!

Ja és majd elfelejtettem. Újabb költő csatlakozik a szucsubloghoz. Hogy ki, az egyenlőre meglepetés... ;-)

 

--K-O-M-M-E-N-T-E-Z-N-I--

1 komment

VI. rész

Szucsu 2008.07.24. 11:05

Nem tudom nagyképűség-e ha külön rakom a saját versemet de meg szeretném adni azt a tiszteletet hogy nem kutyulom össze más versét az enyémmel. Igen, tudom, az elején úgy csináltam de most már nem fogom. Na akkor a vers:

 

Lerombolt lelkek

 

A lerombolt házak között ballagva

Látom milyen a háború pokla

A romok alól vér folyik

A mocsokkal s porral keveredik

 

Mert ha háború van

Mert ha harc van

Az ember nem ember

Már más folyik az ereiben

 

A nemesek a pincékbe bújva

A pórnép dögöljön a sárba fúlva

Látom a mindennapos szenvedést

Látom a mindennapos öldöklést

 

Ezernyi angyal hal meg

Ezernyi golyót lő ezernyi fegyver

Szárnyukat az ég felé tárva

Az utolsó lövésre várva

 

Most bemutatok egy videót amit találjátok ki ki küldött. Kiswuff :D . Ez a zene a kolumbiai iskolában történt gyerekmészárlásról szól. Persze a zene is teszik :P

Bővebben a történtekről:

 

Ez a szám Cassie Bernallról szól a Columbine High School lövöldözés történetéből. A fegyveres a puskáját Cassie arca felé tartotta és megkérdezte őt, hogy hisz-e Istenben. Igent mondott, ezért lelőtték és meghalt. Ugyanez történt egy lánnyal, Rachel Joy Scott-tal. Amikor a fegyveres arca felé tartotta a pisztolyt, és megkérdezte őt is, hogy hisz-e Istenben, igent mondott és lelőtte, de nem halt meg. Úgyhogy megint megkérdezte őt, és a lány most is igent mondott, újra lelőtték és Rachel meghalt.

http://flyleaf.gportal.hu/

 

 

 

Van egy akusztikus verzió is. Őszintén szólva az jobban tetszik:

 

 

Na egyenlőre ennyi. KOMMENTEZNI!!!!

2 komment

V.Rész

Szucsu 2008.07.24. 10:47

Mocsár

 

Kint állok a réten,

Az állatokat nézem,

Mind szabadok

Én pedig rab vagyok.

Mint madár kit kalitkába zártak,

Kire csak a rácsok várnak.

Menekülnék, de bénák lábaim.

Repülnék, de nincsenek szárnyaim.

Ordítanék, de nem hallja senki.

S úgy érzem nincs mit tenni.

 

Az erdő felé lépek,

S az égre nézek,

Várva egy megváltó csodára,

De itt nem lelek, csak egy mocsárra

Közelebb megyek, hallom: hívogat,

Szép szavakkal csalogat.

Azt ígéri, szép helyre visz innen.

Egy világba, ahol jobb minden.

S elhiszem neki, akarom hogy vigyen

Bárhova, csak messzire innen.

 

Belelépek a sötét mélységbe,

Lábam nem ér le,

Egyre csak süllyedek

Kimászni, tudom nem lehet

Nem félek, nem kalimpálok.

Csak a végső percre várok.

Mindent feladtam,

Magam mögött hagytam,

Kinyílik most a ketrecem.

Szabadságom meglelem.

A mocsárnak köszönetet mondok

Megszűnnek most már a gondok.

 

Minden véget ér egyszer!

 

Az enyém minden éjszaka.

Megőrjít a friss vér szaga.

Mindent látok, mindent hallok,

Illatodtól megvadulok.

 

Vadász vagyok, te a préda,

A véredből iszom még ma.

Menekülj előlem kérlek,

Bennem már nem lakik lélek.

 

Századok óta itt vagyok,

De minden reggel meghalok.

Aztán felébreszt az este,

S térdelsz halálért esdve.

 

Megszánlak, ha nem szomjazom,

De számodra nincs oltalom.

Én vagyok most az istened,

Tőlem kapsz halált, életet.

 

Szemedből könny csorog, nézel.

Hidd el, tudom most mit érzel.

Én lettem te vagy fordítva,

Beleharaptam torkodba.

 

Forró vér, nekem az élet.

Még egy hosszú korty és véged.

Otthagyom a tested, nem kell,

Aki akar, temessen el.

 

Megyek, közel már a reggel,

Estig sír sötétje fed el.

Szoborként fekszem, álmodom,

Angyalként a halált hozom.

 

Az utolsó éjszakámon,

A rég kihalt Földet járom.

Kijátszottam minden lapot,

Most várom a kelő Napot.

 

Melegítse fel testemet,

Tüze tisztítsa lelkemet.

Jöjjön el a végső halál,

Hamutól lesz szürke a táj.

Mennyit érek?

Mennyit érek, ha

Akaratom ellenére élek?

Mennyit érek, ha

Nyomorúságos az élet?

Mennyit érek, ha

Szavaim földre hullnak?

Mennyit érek, ha

Süket fülekre találnak?

Mennyit érek, ha

Porszem vagyok?

Mennyit érek, ha

Egyszer meghalok?

Mennyit érek, ha

Várom a halált?

Mennyit érek, ha

Jobb lesz odaát?

 

Mennyit érek, ha

Fájdalmas a szerelem?

Mennyit érek,

ha nem lehet velem?

Mennyit érek, ha

Megaláznak?

Mennyit érek, ha

Rajtam kacagnak?

Mennyit érek, ha

Nincs jövőm?

Mennyit érek, ha

Minden álom romba dől?

Mennyit érek, ha

Hallgatok?

Mennyit érek, ha

Nem hallanak meg?

 

Mennyit érek?

Semennyit.

 

Nem én akartam élni,

akaratom ellenére vagyok itt.

Szavaim, süket fülekre találnak,

útközben, csendben meghalnak.

Csak porszem vagyok ezen a világon,

talán jobb élet vár a túlvilágon.

Fájdalmas a szerelem, mert kit szeretek

Nem lehet itt mellettem.

Fájdalmaim magamba temetve

Élem az életem, ez az én végzetem.

 

Mindezért nem érek semmit,

csak önámítás, hogy érek valamit..

 

Már nincs

 

Már nincs semmi érzés,

Már nincs fájó gondolat,

Már csak pár lépcső van,

mely megoldja a gondomat.

 

Már nincs ép ész,

Már nincs visszatartó kéz,

Már nincs barna szempár,

Már nincs bennem félsz.

 

Arcom fújja a hideg szél,

a Hold éppen most kél,

Már csak ő látja arcom,

Már nem vívom belső harcom,

...elrugaszkodom..

 

Már nincs több lépés,

Már nincs több érzés,

Már nincs több fény,

Már nincs több remény..

 

Koporsómba zárva

 

A fájdalom völgyében

A sötét hold alatt

Megásott síromból

Csak a mélység maradt

 

Hat láb mélyre hantolva

A síron nem nőtt virág

S örök bánatommal

Hanyatlott a világ

 

Koporsómba zárva

Megölelt a magány

S koporsómba zárva

Elragadt a halál

 

Elragadt magával

Elásott örökre

S nem maradt reményem

Életre, örömre

 

Csak halottas fájdalom

Mit lelkem kaphatott

Fagyos bánat szomorúság

Mit az élet adhatott

 

Örökké

 

Nyomorult életed általam veszíted

Mielőtt fegyvered előkeríted

Átvágott torokkal fekszel előttem a földön

S pokolbeli szenvedésed mostantól örök

 

Régi boldog életed örökké feledd

Mert mostantól már semmit sem tehetsz

Elvesztél! És már semmi jogod sincsen

S nem ment meg egy isten sem innen

 

A pokol tűzében örökké ég a lelked

Míg fent a dögevők eszik a tested

Neved és családod mindörökké elveszett

S téged mindenki örökké elfelejt

 

 

Kísértő múlt

 

Rég volt már, mikor féltem,

De most újra érzem

A múltból feltűnt újra valaki,

Kinek köszönhetem félelmeim.

 

Egyszer, ha nem jövök,

Akkor sikerült terve,

De mégsem megyek el örökre,

Mert, van mit hagytam a szívekbe.

 

Van, ki gyűlöl, de több aki szeret,

Ők se ejtsenek értem könnyeket.

 

Barátaim, nevessetek, ez

Utolsó kérésem felétek,

Hisz, még éltem, vidáman tettem,

Ne lássam a fájdalom könnyeket.

 

Ti, kik gyűlöltök, mit üzenek?

Most vígan lehettek,

De a sírom mellé ne gyertek,

ne nevessetek, sírjatok örömötökben.

 

Sirassátok a múltat, s gondolkozzatok

Ím, kit ellenségnek tartotok, halott.

 

Mit vétettem? Azt csak ti tudjátok,

Vigadjatok, táncoljatok!

De ne feledjétek: odaát várok rátok,

A Stüx mellett találkozom veletek.

 

Ki, hova kerül a túlvilágon?

Mennybe, vagy pokolba?

Ki - ki érdemei szerint besorolva,

A parton állva, ki jobbra, ki balra.

 

Arany középutat, itt csak az

Remélhet, ki balga, ostoba.

 

Barátaim, ismét Hozzátok szólok:

Vigyázzátok a családom,

Ne hagyjátok magára anyám, s apám,

Leányom, vigyázzátok őket, segítsétek.

Utoljára csak annyit kérek, az vesse rám

Az első követ, ki sohasem vétkezett!

 

Hibáztam!

 

Hibáztam! Ezért életemmel kell fizetnem

Hogy győzhetek még csak nem is hihettem

A kráni fejvadász sokkal erősebb nálam

Bár én is fejvadász vagyok, de nem Kránban

 

Hibáztam, amikor kikezdtem vele

Ő egy Mortel a gyilkolás mestere

Sequorja lecsap, de még kitérek

Szúrok, és vér jelenik meg pengémen

 

Hibáztam, mikor nem menekültem, míg engedte

De a bosszú és a vágyaim miatt nem tehettem

Ebben a pillanatban pengéi megsebeznek

És a kezemen a vágás nyomai megjelennek

 

Hibáztam, és már lassan itt a vég

Kezemből erősen folyik a vér

A kráni határozottan mögém lép

Fülembe súg valamit és tudom, itt a vég...

 

Háború szóval

 

"Miért a barátod pusztítod el?"

 

 

Felborult az egyensúly, nincs többé rendszer.

S harcolnod kell,

Géppel, szóval, vagy tettel.

Ember harcolnod kell a természettel!

 

Felfogtad tetted, mit a múltban tettél?

Ha szavakkal harcolsz, elbuksz.

Gépeid elpusztítanak, mint ahogy földed is elpusztítottad.

 

Mond, mire van szükséged, gépeidre,

Vagy földedre, az életet adó természetre?

Gondold meg géppel, szóval, vagy tettel?

Ember harcolnod kell a természettel!

 

 

"Egyszer, felismeri a természet,

hogy neki jobb is lehet."

 

Gyilkos Hold

 

Alakot öltött a démoni vágy,

röhög a farkasfejű gonosz.

Cseppnyi érzés sincs benned már,

sikolt a harag - dühöngök most!

 

Kígyózó soraid dühödten olvasom,

szemeim nem értik, amit látnak!

Kígyó tested lelkem köré fonod,

ez nekem végzetes kín, ugye tudod?

 

Ajkaim remegnek, véresre harapva

suttogják - gyűlöllek éjszaka Holdja!

Barangolsz bennem, lassan felemésztel,

soraimban most nagy szerelmem vész el.

 

Szavakba öltött gyilkos kés,

sóhajokban feltörő elvérzés..

A gyűlölet felé egyedül száguldok,

megszülettek bennem az új vérfarkasok..

 

Fekete Szenteste

 

Mindenki várja, mikor

jön el végre, a Szenteste.

 

De valójában hol a

béke, hol a szeretet?

 

Egyik sincs meg

az emberi szívekben.

 

Csak kis szeretetre,

megértésre vágyom,

hogy áldott és békés

legyen a karácsony.

 

Ám, vannak, kik csak

a szeretetről papolnak,

sajnáltatják magukat,

közben a másikba egy

nagyot rúgnak...

 

Csak bátran tegyétek!

Rajta, ne kíméljetek!

 

Tegnap este összetört

bennem valami, köszönöm nektek!

Az a valami, a lelkem.

 

Ám, mégis köszönöm,

mert keményebb lettem,

s rádöbbentem, sok az

álszent és gerinctelen,

kik magukat nem vállalva

csak önmagukat sajnáltatva

rúgnak abba bele,

ki nem kér mást,

csak szeretetet.

 

Hol a szeretet?

Hol a béke?

Réges - rég kihalt

a szívetekben!

S lassan kihal

az enyémben...

 

Fekete Völgyek

 

Fekete Völgyek közt jött erre a világra

S rögtön birodalmának lett új királya

Ő a Fekete Hegyek ifjú hercege

Ő lesz, ki uralma alá hajtja a Fekete Földeket.

 

Fekete Völgyek közt élte fiatal éveit

Amíg ki nem irtotta saját véreit

Utána elindult elfoglalni a világot

S addig meg sem állt, míg mindent le nem igázott

 

Fekete Völgyek közt érte utól a halál

Mikor már nem kívánt mást csak a magányt

Régi birodalma halálával véget ért,

Mert nincs olyan kiben hatalma tovább él.

 

Fekete

 

Újabb vers tele szenvedéssel,

Újabb vers, semmi reménnyel!

Újabb vers, amiben csak szomorkodok,

Egy újabb, miben az életről lemondok.

 

De döntöttem: inkább harcolok!

Mások kedvéért soha nem változok!

Akik nem fogadnak el olyannak, amilyen vagyok,

Azok ne hallgassák, amiket most mondok.

 

Fekete az égbolt a fejem felett,

Fekete a gondolat is, ami rabul ejtett.

Feketén csillog reménykedő szemem,

Feketébe burkolózott hamvadó testem.

Feketében gyászol örökké a lelkem,

Mert ebben az életben csak fájdalmat leltem.

 

Mit gyászolok? Ezt a mocskos életet,

Ami e vers megírására ihletett.

A legszörnyűbb bolygón, a földön ragadtam,

Itt kell élnem, s szenvednem magamban.

 

Még mások a világot rózsaszínben látják,

Addig az enyémet fekete foltok borítják.

Zárkózott vagyok, sokan ezt mondják,

Ám ők ezt nem tudhatják...

 

Olyan rossz, hogy másokhoz hasonlítanak,

És mindezt talán csak a tornacipőnk miatt.

Igen, mi mind egy cipőben járunk,

Ám ehhez nem kell a lábunk.

Csupán mi is ugyanúgy bánjuk,

Hogy ezt a világot feketében látjuk.

 

Ezt nem lehet szavakkal jellemezni,

Csak látni kell, és átérezni.

Arcok jelennek meg, ígéretek, mondatok, tettek,

Néha rosszul, máskor jól cselekedtek.

 

Minek léteznem, ha rossz az életem?

Minek álmodni, ha úgyis elfelejtem?

Minek vágyakozni, ha elnyom a félelem?

Minek harcolni, ha csak gyöngül a kezem?

Minek reménykedni, ha elvesztem hitem?

Minek felpörögnöm, ha lassul az ütemem?

Minek szeretni, ha viszonzás nincsen?

Minek pénzt keresni, ha már elvesztettem kincsem?

 

Minek verset írnom, ha nem olvassa senki?

Minek énekelnem, ha már nem tudok zengeni?

Minek repülnöm, ha mindig leesek?

Minek hitegetnem, ha örökké bűnös leszek?

 

Minek versenyezni, ha úgyis én vesztek?

Minek kiálltanom ha észre se vesznek?

Minek felkelnem, ha este lefekszek?

Minek csapdába esnem, ha senki sem ment meg?

 

Lassan mindent elborít a feketeség,

Lassan elszáll minden apró remény.

Lassan becsukódik mindkét szemem,

Lassan belátom: többé nem lélegzem.

Lassan tudom azt is, én már nem létezem!

 

Beszélő könnyeid

 

Hangtalan sírsz a falnak fordulva

Sajgó csontjaiddal párnádba kapaszkodsz,

Napjaid széttörve, felborulva:

Felejted a tegnapot s holnapot.

 

Feloldódsz a Semmiben,

Végül te is azzá válsz;

Máskor nem hagynád ennyiben,

De most vágyod már a halált.

 

Megváltást reméltél

Naivul és ostobán.

Túl későn eszméltél:

Árnykép után rohantál.

 

És most már vége.

Boldogságod elmúlt,

Arcodon izzik a szégyen,

Ahogyan lángszívedbe szúrt.

 

Hasztalan sírsz a falnak fordulva,

Égő ujjaiddal egy fényképbe kapaszkodsz.

Terveid széttörve, gúzsba szorítva;

Csókjára gondolsz,

Amikor eldobod a holnapot.

 

A mélybe zuhanok

 

Ezer meg ezer könnyet hullattam miattad,

Most már tudom, az ellenségem vagy!

Te vagy a végzetem, kínzol örökké,

Miattad szenvedek, s leszek a pokolé.

De te nem hallgatod könyörgésem,

Mosolyogsz, látván szenvedésem.

Éjszakákat sírok át csakis miattad,

Hogy boldog legyek, sohasem hagytad.

Leesek miattad, örökre lezuhanok,

Apró emléket, vérfoltokat hagyok.

Csak zuhanok a sötétségbe, ahova taszítottál,

Bár utáltál, nekem mégis sokat számítottál.

Álmomban is mindig csak rád gondolok,

Éjszakánként érted véresen kiáltozok.

És te, te még most sem veszed észre,

Hogy miattad kerülök most a mélybe!

Segítségért kiáltok hangosan neked,

De te nem hallasz, nem nyújtod kezed.

Leesek miattad, örökre lezuhanok,

Apró emléket, vérfoltokat hagyok.

Csak zuhanok a sötétsége, ahova taszítottál,

Tényleg úgy gondolod, jobb nekem a halál?

Ridegség, sötétség, hideg futkos hátamon,

Bár ne látnám, de szemedben ott van a szánalom.

Látod, hogy miattad sírok és szenvedek,

Gyilkos tőröm fogom, hamarosan elvérzek.

Mert leesek miattad, örökre lezuhanok,

Itt nem segítenek már semmilyen angyalok..

Darabokra török e hideg éjszakában,

Érzéseim itthagyva testem minden hamvában.

Elvesztem szörnyű, hűvös éjszakában,

Nem látlak többet, meghalok a magányban!

 

 

Igen itt van! Egy újabb adag  Kiswuff vers. Alap téma hogy szerintetek melyik a legjobb.  KOMMENTEZNI!!!!!

 

Ja igen és  BIBIBÍÍÍÍ:

 

Szólj hozzá!

Kiswuff aláírás!!!!! Az egyetlen, az igazi. Mert megérdemled!!!!!

Szucsu 2008.07.23. 20:51

 

 

 

 

KOPIRÁJTOS. ELŐSZÖR ENGEM KELL MEGKÉRDEZNI HOGY PRINT SCREENELHETED-e !!!!

 

 

Szólj hozzá!

IV. rész

Szucsu 2008.07.22. 14:09

 

Depresszió

 

Magamba zárva

ablakot nyitnék,

nem találom.

 

Csodára várva,

tétlenül ülve

szürkül világom.

 

Szememen hályog,

a szám meg csak tátog,

gondolat nincsen.

 

S hiába féltem,

szóródik széjjel szívemből

összes kincsem..

 

Hajnali halál

 

Remegek, közeleg az éjjel,

Lelkemet aggodalom tépi széjjel.

Egyedüllét, igen, ettől félek,

Sötét, hideg magányról beszélek.

 

A kertben ülök, rámsüppedt az este,

Hidegen körbefon hajlékony teste,

Nem fáj, vagy csak megszoktam talán,

Végignézek a házak feketés falán.

 

A szorongást alkonyatkor érzem,

Mikor a nap még nem ment le egészen,

És a kapuban várakozik engem lesve,

A fekete és hűvös, kegyetlen este.

 

Aztán az alkony lágyan tovaillan,

És az este feketéje lábamon csillan.

Megremegek, érzem magányát belül,

Amint kényelmesen a kert egészén elül.

 

Nézem szótlanul, nézem némán,

Tűnődöm szívem magányán,

Hogy miért e sok átvirrasztott éjszaka,

Szívem valakihez miért nem talál haza?

 

Bús gondolatok ezek, átjárnak peckesen,

És közben kedvem lehangolják teljesen.

Ő akar engem, csak ő, az este,

Ezért telepszik rám, oly mohón a teste.

 

Fullasztóan önző, csak magának akar,

Lelkemből jég keze darabokat kimar,

Miközben egyre csak gunyorosan kacag,

Segítségemre, tudja: senki sem szalad.

 

De téved, segít egy puha léptű angyal:

A kert végében feldereng az aranyszínű hajnal.

Az este bosszúsan megrázza loboncát,

És szalad a kerten, az utcán át.

 

Vajon hova fut? - mélázom egy darabon,

De szemem megakad a tündöklő hajnalon.

Szívemben szétárad fáradt nyugalom,

S fejemet lágyan ölébe hajthatom.

 

Érzem tagjaimban szeretet árad szét,

Érzem talpam alap a föld melegét,

És ekkor lelkem a végtelennek ajánlom fel,

És az boldogan tovarepül az aranyló semmivel.

 

Vikingtemetés

 

Lelkem tengerében sodródom,

Kis csónakomba fekszem,

Hallom is a víz moraját,

De már rég leengedtem.

 

Jöhetne utamba egy zátony,

Mi fekhelyem megtöri,

Áradna be lassan a víz,

Majd ladikomat ellepi.

 

Kívánom! Bár lenne vihar,

Ami csónakom elnyeli,

Nem gyötörne engem bánat,

S testemet majd iszap fedi.

 

Csak lenne előttem vízesés,

Vezethetne felé az ár,

Bátran szembe néznék vele,

Nem rendítene meg a zuhanás!

 

Ha egyik sem jönne el,

Csónakom felgyújtanám,

Végre újra tüzes leszek,

Mint egy utolsó vikingutazás.

 

Vérbe fagyva

 

Oh, csend, csend van,

Némán fekszem a kádban.

A víz már rég lefolyt,

S ez a szag... szinte megfojt.

Torkomnak már nincs többé szava.

"Hiszen ez a vérem szaga!"

Hasít belém a felismerés.

Csak a csend, én és

Mindenütt a csillogó vér.

Látom magam, gyenge kezemből

Kiesett penge, s a szememből

Kialudt a sötét fény.

Csuklóm csontig felvágva

Minden gondot áthágva

Csak fekszem a kádban.

Üveges szemmel nézem a

Plafont, miközben árad a

Sötéten csillogó vér szaga.

 

Utolsó felvonás

 

Fájdalom, könnyek, és sivárság!

Reménytelen, gyönyörű világ!

Szeretek, szüntelen szeretek!

Álmodok! Varázslatos képek!

Szenvedek! Valóság: könyörtelen!

Halál! Megoldás! Ez végzetem!

Ne kérdezz, hogy miért! Ez maradt!

Vérzik már a szívem! Szétszakadt!

Megmentenél? Fájdalom lenne!

Segítenél? Tarts emlékedben!

Őrizd verseimet! Örökség!

Szerelem, szenvedés, és a vég!

 

Sötét gondolatok

 

Üres csend mutatta félhomály

Hangtalan sikolyom megtalál

Talán megmutatod mi a világ,

Hol a szép világosság?

 

Addig is várok Rád szörny magamban

Szólok de nem mondok hallottnak

Legyen ez a vég, vagy halálom napja

Én várok magamat szétmarcangolva!

 

Jöjj, hozd reményed nekem

De ez, nem hiszem, hogy segítene

Szobám már rég zárkám

Hallott virág nyílik ablakán

 

Lassú alkonyt nagyon várom

Minden bú, s sötét e világon

Életed vize részegítő italom

S egy csepp véred magzatod

 

Éj s vele a rettenet,

Nekem tán éltető elemem?

Minden egy, és egyetlen

A világ mindenki ketrece!

 

S én nem leszek egy helyen veletek!

 

Rothadó világ

 

 

Ne félj, látod én sem félek.

Rothadó világban élek,

Még sem rettenek semmitől.

A vérfarkas nem öl,

Csak ha éhes.

Sötétben ne félj nincs mitől,

Ott a denevér röpte suhog,

Nem bántanak az éji árnyak.

Rongyokba bújt démonok

Sem támadnak ránk,

Ők is kerülik a föld mocskát.

 

Néma szél

 

Sírok felett fújt át a néma szél

Hiába néma, mindenhol titkokat mesél

Birodalmak bukása, háborúk és halál

Mindent látott, ott is volt hol már nincs madár

 

Látott mindent, pusztulást és életet

Fellobbanó és kihúnyó szerelmet

Elfek és emberek bukását

S a Sötét Úr feléledő világát

 

Örök magány

 

Nyilallás a szívemben mit éreztem én,

Mikor te kedvesen a szemembe néztél.

Gyönyörű szemed lett az én vesztem,

Megbabonáztál, s én belédszerettem.

 

Minden perc csoda volt, ha mellettem voltál,

Őriztem álmod, ha nálam aludtál.

De elmúlt valami, s te eltávolodtál,

Szívem magányos, mindig csak rád vár.

 

A szívem elraboltad, de a testem nem kell,

Jöjj akkor Halál, a testem te vedd el.

Odaadom neked ócska, rongy életem,

Mert akit szeretek, nincsen már mellettem.

 

Átmetszett erekkel, forró vízben ülve,

A kád vizét a vérem festi át vörösre.

Gyomrom legmélyén apró pirulák

Bomlanak, s zengik a Halál dalát.

 

Testem kihűlve, halottasházban,

Lábujjamon apró bilétával

Fekszik egy fémlapon,

Örök magányban.

 

Nem fog...

 

Kifejezni nem tudom,...

nem tudom leírni...

Nincs szó,

mely dühömhöz fogható.

 

Ez a sorsom?

Csalódás csalódást követ?

Ezt kell elfogadnom?

Nem...én ezt nem teszem.

 

Nem akarok beletörődni,

hogy szívembe kést szúrtál...

Bármennyire is fáj,

...a barátom maradtál...

 

Odamennék hozzád,...

megölelnélek...

De nem teszem,

mert azt látom, hogy nem

érdekellek...

 

Ez már megalázkodás??

Bűn,hogy az én büszkeségem

nem nő felül azon az érzésemen,

hogy te vagy a legjobb barátom??

 

A tied bezzeg túlszárnyalta...

Valóban óriási büszkeséggel,

s jó kedvvel tetteted bánatod??

 

Egyáltalán,...érdekel ez az egész??

Érdekel,hogy nem vagyok veled többé?

Neked ennyit jelentett?...

Mondhatom...hát szép...

 

De amit most mondok,az is igaz...:

az én szívem nem fog megnyílni többet feléd...soha....

 

Mulatok a halálon

 

Ha eljő az én időm,

S az égiek is úgy akarják,

Kitárt karokkal ölelem magamhoz

Az éjszínű Halált.

Feszes kebleit keblemhez szorítom,

Holló-fekete haját hátra simítom,

Méz ízű ajkait ajkamra veszem,

S az Embert végül is kinevetem.

 

A Mélységbe, csókjaival taszít,

Keserédes álom, mely lágyan ringat,

Fekete-fehér, akár egy ósdi film

Elmossa lassan titkos vágyainkat.

Szétárad a testen, mint szomorú selyem,

Bolyongok az éjen át, végső nyughelyem,

Kacagva suhanok e csendes éjszakán,

S mulatok a Halálon magán!

 

 

Írta: Kiswuff

 

Lesz még sok kiswuff vers . Remélem várjátok, mert én igen! :D

4 komment

III rész

Szucsu 2008.07.22. 13:40

Ez egy újabb versem amit a napokban írtam. Nem tudom miért de nem szeretem a saját dolgaimat versnek hívni. Arany János, Petőfi Sándor csak hogy a leghíresebbeket idézzem, ők írtak verseket. Én csak szövegeket írok amik rímelnek.

 

Száműzött

 

 

Szemét vagy

Kit mindig arrébb tesznek

Szemét vagy

Kit mindig leköpnek

 

Nem tehetsz semmit

Nem gondolkozol

Nem érezhetsz semmit

Mert egy átkot hordozol

 

A kutya vacsorája

A te svédasztalod

A világ mocskát kapod mára

Mit akkor is lenyelsz ha nem akarod

 

Kitaszítottak a világból

Nem figyelnek rád

Távozol az élők sorából

Még ezen az éjszakán

 

Ruhád szakadt

Bőröd sebes

Hol a tavasz?

Ki segít neked?

 

Száműzött vagy csak

A világ száműzöttje

Éled át a napokat

Éveket öregedsz a napok közben

 

S mikor már elvinnének

Húznának a kutyák

Életedet nem kímélve

Tépik bőröd és ruhád

 

Véres kézzel kapaszkodsz

Hova semmi sem húz vissza

Ordítással akaszkodsz

A régmúltba

 

Mikor felkelsz, sötétség

Négy fal zár össze

Kinyitod koporsód fedelét

S üvöltesz életedért könyörögve

 

Száműzöttje vagy az életednek

Bezárt a föld alá

S érzed a halál ízét

Az utolsó vízcseppben

 

Szólj hozzá!

II. rész

Szucsu 2008.07.21. 09:26

Ezeket a verseket egy barátom írta és szerintem nagyon jók.

Ezek a versek magukért beszélnek.Az élet és a halál egységességéről szól és arról hogy gyakran a kettő ugyanaz. Szerintem.

Insomnia

Két szemem lehunyva minden szürke éjen

Retinámba égett torz múltam idézem.

Szörnyethalt világok tovatűnnek lassan

Csillagok húnynak ki szédítő magasban.

Meghalt bennem minden mi békét keresne

Állat vagyok ismét, új prédára lesve.

Izzó gyűlölettel megátkozva immár

Erősebb a bánat halott vágyaimnál.

Kínom partját mossa végtelen haragnak

Ott jár most a lélek, hol szívek megszakadnak.

Hajnal gyönge fényét mindhiába várom

Két szemem lehunyva, messze jár az álom.

 

 

Olyan jó volna..

Olyan rossz ide lent lenni,

Elérhetetlen álmot szeretni,

Szenvedni azért, mit a sors hozott,

Testemen millió démonnal osztozott.

 

Olyan jó volna megint ott lenni,

Az angyalokkal lágyan énekelni.

Érezni, ahogyan lágyan ringat a szél,

Nincs semmi, amitől az ember fél.

 

Olyan jó volna, érezni azt amit régen,

Hogy miért vagyok ilyen, én sem értem...

Olyan jó volna egy kicsit máshogy élni!

A szenvedőket kívülről szemlélni.

 

Olyan jó volna, ha nem kínozna a csend,

Hogy nem gyötörne folyton, hogy elment.

Olyan jó volna, egy cseppnyi boldogság,

Ha elszaladna minden ostoba hazugság.

 

Olyan jó volna valaki másnak lenni,

Végre egyszer önfeledten nevetni.

Olyan jó volna feküdni egy árok mélyén,

Csendben, csupán a koporsót nézném...

 

Olyan jó volna, ha megváltozna minden,

Ha hirtelen tovaszaladhatnék innen,

Olyan jó volna, ha lelkem vígan dalolna,

Ha minden jóra fordulna... olyan jó volna...

 

Névtelen fájdalom

Évszakok borulnak egymásra,

Mint öröknaptár sárgult lapjai.

Mégis, bennem fájó ősz busong,

Sírva jajdulnak borongós hangjai.

 

A vén cseresznyefán hiába

Tündököl a legelső hószín virág,

Nekem színtelen, gyűrött és fáj

A belém szorult, magányba zárt világ.

 

Mélységes csend ül a szívemen,

Súlyától a szó fennakad ajkamon.

Hideg kézzel ölelem magam,

Mardos valami névtelen fájdalom..

 

Mi voltál nekem

Attól mert nem beszélsz rólam, még nem vagyok halott

Élek, félek és egyedül vagyok.

Látom, hogy kék az ég s érzem a szelet

De már semmi sem jó, mint régen veled.

Attól hogy sírok nem vagyok gyenge

Élvezed, hogy kínzol és ebbe halok bele.

Szorít az idő bár tudom, már elkéstem

Egy hónap van még és meghal bennem minden

Meghal bennem minden és bárcsak én is meghalnék,

Felvágott erekkel az ágyadon feküdnék

Te benyitnál csendesen és észrevennél engem

Így megtudnád talán, hogy mi voltál nekem!

 

Mostmár tudom, szeretlek

Régen nem tudtam nevetni,

S féltem beléd szeretni.

Nem tudtam,hogy Te Ő vagy,

S ilyen jó,ha velem vagy.

Azt hittem,hogy egy csók vagy egy hét,

Aztán töröd a szívem szét.

De most tudom,SZERETLEK,

S veled együtt nevetek.

Te vagy a legjobb az életben,

S örökre bennevagy a szívemben.

De ha veled valami történne,

A szívem darabokra törne.

S ha tudnálak is valaha feledni,

Mégsem tudnék többé soha nevetni..

 

Félek

Félek élni, félek, ha nincs mellettem senki,

és félek akkor is, ha fogod a kezem,

mert félek tőled is, nincs erőm ellened.

Rohanok a fényben, mert a sötétben félek,

rohanok előled, de utolér a mérged.

Küzdök ellened, de félek, mert látom,

hiába minden, elloptad az álmom.

Félek, mert nem üldözöl többé,

és nincs mit rejtegetnem, a jövőm vált most köddé.

Hiába kértem, hogy jobban szeressenek,

elbuktam, így te álmodod tovább az életemet..

 

Lelkedben sohase legyen béke

Te, aki ott voltál, soha nem felejted

Az égett hús szagát,

A felszálló pernyében most is látod

Égreszálló anyád,

És mint karodon a nem tűnő számok,

Oly tiszták a gonosz álmok,

Melyek ma is, mint minden éjjel,

Kísértetve visszatérnek,

Hogy lelkedben sohase legyen béke.

 

Te, aki ott látva is megvakultál,

Csakhogy elviselhesd,

Ahogy a megtervezett kegyetlenség

Pusztítja az embert,

Mikor a krematórium lángoló szája

A holtakat mohón felzabálja

És mint kopasz csontvázak állnak-esnek,

Dülöngő sorban a gyenge testek,

Hogy lelkedben sohase legyen béke.

 

Te, amíg csak élsz - nem szabadulhatsz!

Örökké lágerlakó maradsz,

Kinek álmában éjjel ott vonulnak

A gázban hörögve fúltak.

Újra és újra látod a szelíd holdfényben

Az őrtorony árnyékát a reszkető éjben,

Míg körülötted álmukban hazaszállnak a lelkek

És nyöszörögve mocorognak a fekélyes testek,

Hogy lelkedben sohase legyen béke.

 

Te, aki az embertelent is túlélted,

Hol kegyelem a halál,

Megtanultad, milyen nem embernek lenni,

Kit a tetve is utál,

Most csak állsz, és megdöbbenve nézed,

Hogy millió áldozat semmivé lesz,

És a sárkány, ez a tűzokádó féreg

Életre kel lent a mélyben,

Hogy lelkedben sohase legyen béke.

 

Egyedül a kocsmában

Egyedül ülök a kocsmában

egyedül élek az álmomban

egyedül iszom a sörömet

egyedül élem az életemet.

 

Magányos harcos vagyok az éjszakában:

a múltra gondolok, az eltévedt útra

elmerülök a legmélyebb bánatban

és reménykedve várakozok az újra.

 

Egyedül emelem ajkamhoz a sört

egyedül rendelem a következő kört

egyedül nyomom szívembe a tőrt

egyedül-létemről húzom le az újabb bőrt..

 

Talán az utolsó

Jó reggelt, kedves Világ.

Úgy látszik, túléltem az éjszakát.

Tél van, hideg és fázom.

Hó fedi be a padot, a lakásom.

 

Lerázom rongyaimról a havat.

Kortyolok a borból és nézem a tavat.

Az alkohol átjárja megfáradt testemet.

Fűtött szoba híján ez melenget.

 

Fagyott lábaim mozgásra kényszerítem.

Elsétálok a tóhoz, át a kertemen.

A jégen korcsolyázó, boldog emberek

eszembe juttatják igazi életemet.

 

Mikor még volt család, ház és munka.

Ma már csak szánalom és e ruha.

Mindenem elvette tőlem.

Saját magam is elvesztettem.

 

A jeget nézem, közben a csikket gyújtom.

Idegen néz vissza rám, nem látom arcom.

Hol van az a fiatal, csillogó szempár?

Éhes, elgyötört és haldoklik ma már.

 

Visszabotorkálok a konyhámba.

A hóban élelem után kutatva.

Megterítek és heges kezeimmel eszem.

Ezt a száraz kiflit tegnap kéregettem.

 

Karácsony másnapja van.

Ajándékom egy szakadt paplan.

De sajnos hajnalban elvették tőlem.

Jól helybenhagytak és köszönték szépen.

 

Így élek én, itt a padon.

A túlvilágba vezető halálsoron.

Kérlek segíts rajtam, mert nagyon fáj.

Jó reggelt kedves, együttérző Világ..

 

Egyedül

Miért vagyok más mint a többi?

Zúgó vízben egyedül örvényleni.

Nincs egy ág, mi mellettem lenne,

Hiába tudnám az örvénytől nem menthet meg

Lehetetlent soha sem kértem,

A halált vállalom, hisz ez az élet rendje.

 

Miért vagyok más mint a többi?

Dörgő égben egyedül szállni.

Nincs egy kar, mi letépné szárnyam,

Hiába tudnám, hogy zuhanás várna.

Lehetetlent most sem kérek,

A halált vállalom, hisz ez a dolgok rendje.

 

Miért vagyok más mint a többi?

Dohos földben forgolódni.

Nincs egy kő, mi bezúzná fejem,

Hiába tudnám, vége életemnek.

Lehetetlent eztán sem kérek

Csak annyit, hallgassatok meg!

 

Nem akarok más lenni és egyedül küzdeni!

 

Sírt ások

Sírt ások, mint mások,

akik szintén temetik magukat.

Poros szárnyaimhoz néha-néha

hozzáér nyakamban a kötél,

és végigsimítja hátamat.

Még élek, de remélem,

mikor megismerlek téged,

addigra kiásom a síromat,

és valaki majdcsak felakaszt.

 

Ilyen hangulat is van..

Naponta üvölti felém a sorsom

létezésemnek valós gondjait.

Könnyeimet mindig visszafojtom,

ha látom munkámnak romjait.

 

Karon ragadt a balszerencse

és rohant a kudarchoz velem,

ha két kezem magot is vetne

e föld nekem már nem terem?

 

Ne küzdjek többé? Elfásultan

megalkuszom, mert én vagyok,

ki minden sírkőre felírtam,

hogy:"Testvéreim a csillagok"...

 

Majd ha..

Nem kell félned attól,

Hogy többet zavarok.

Nem kell kikapcsolnod

Már a telefonod.

Nem kell hazudozni,

Hogy most sok a dolgod,

Hogy rajtam kívül is

Van ezernyi gondod.

Nem kell panaszkodnod,

Hogy nem férsz az ágyon,

Nem kell takargatnod,

Ha gondolod, fázom.

Nem kell zúgolódnod,

Hogy féltékenykedem,

Pusztán megszokásból

Nem kell fognod kezem.

Nem kell vonatokon

Zötykölődnöm éjjel,

Nem vársz már titokban

Forró szenvedéllyel.

Útjaink elváltak,

Mint fatörzsön ágak,

Ábrándjaink most már

Más irányba szállnak.

Mit régen fogadtunk,

Ha hitünk inogna,

Mindent megbeszélünk,

De csak akkor, "majd ha".

A fogadott "majd ha"

Csírájában halott.

"Majd ha" kiheverlek,

Már más ember vagyok,

Ki nem tekint vissza,

Oda, hol most vagyok,

Ha túl tudom élni,

Mert majd belehalok..

 

 

Írta: Kiswuff

9 komment

Ezüst Hó

Szucsu 2008.07.20. 14:03

 

A Farkas hangtalanul szaladt végig az erdei ösvényen. Hófehér bundáján csillogott az aranyhold fénye, szeme ezüstösen villogott. Télfarkas volt, s gazdája az Ezüsthó nevet adta neki.

A legtöbb télfarkas, érthetően is, szerette az őszt. Az ősz végén végre lehullott a hó, hófehérrel borítva be mindent, ami igen kedvező volt e fajnak. Az ősz a tél hírnöke, a Télfarkasoknak, már akik közülük nem északon éltek, igen kellemesnek mondhatók az őszi éjjelek, mikor örömteli vonyításukat messze viszi a leveleket szállító őszi szél.

Persze mindig vannak mások. Ezüsthó határozottan utálta az őszt. Ugyan ő is várta a tél eljövetelét, de az őszt nem szerette. Az ősz neki az elmúlást jelentette, mint annyi másnak is körülötte. Lehullnak a fa levelei, mely nehezíti lopakodását, eltűnik a mindent elrejtő zöld, az erdő egész kihalt lesz. Aztán végre eljön a hó, mely, mint minden fajtársának, neki is kedvező. Ő az őszben talán legjobban az emlékeit utálta. Minden ősszel, amikor feltámad az első nagyobb szél, mely felkavarja, repteti a lehullott, elszáradt falevelet, mindig csak a testvéreit, s szüleit juttatta eszébe. Egy ember nem emlékezne rá, de ő Farkas volt. A nyári születése után első megélt ősze volt, mikor az ostoba Feketeszárny rátalált családjára. Az egész családot vacsorájának remélve lecsapott rájuk. Iszonyú emlékek keringtek Ezüsthó agyában. Pontosan négy éve történt – gondolta magában. Apja, s anyja küzdött ugyan, de a Szárnyaló fel-fel repült előlük. A család sarokba szorult, s apja ezerszer megbánhatta, hogy elkerültek a falkából. Szülei halála után a gyermekek következtek. Bár a Feketeszárny súlyos sebet kapott, a Farkaskölykök kivégzése nem riasztotta vissza. A Feketeszárny vélhetően nagyon éhes lehetett, vagy tudta, a család elszakadt a többiektől. Értelmes élőlény nem háborgatja a Télfarkasokat. Ezüsthó nem tudta, s gyanította, nem is fogja megtudni, mi történt valójában. Természetesen a szüleik halála után a Farkaskölykök is a Szárnyalóra támadtak, köztük Ezüsthó is. Később egyedül ő élte túl a csatát. Szerencséjére arra tévedt egy ifjú, tizennégy éves lehetett. Íjjal volt felfegyverezve, s azzal a bátor kijelentéssel indult el hazulról, hogy ő bizony vacsorának valót lő. Legalábbis a Farkas szerint csakis ez lehetett. Nagyot néztek a falusiak, amikor visszatért az ifjú, maga mögött húzva kicsiny szekerét, mellyen az ígért vacsora helyett egy Feketeszárny holttestét, s egy Télfarkas kölyköt hozott. Mindez rendbe lett volna, ha a szülei nem akarták volna megölni a Farkast. A gyermek a kölyökkel karjában elrohant az őszi éjszakában. Elég érzékeny volt a gyermek, nem először csinált ilyet, így hát a szülei nem aggódtak nagyon. Csak másnap indultak a keresésére, de soha többé nem láthatták fiukat.

A Farkas elmosolyodott, mikor az ősöreg druidára gondolt, akivel szó szerint összefutottak az erdőben. Az öreg magával vitte őket, az ifjúból druida lett. A Farkas pedig társa maradt megmentőjének. Négy év telt el azóta. A Farkas sokat gondolkozott rajta,  vajon a gazdája szülei mit csináltak a gyermekkel, amiért annyira utálta őket, hogy elszaladt tőlük. De tudta, alighanem érte tette a fiú, s soha sem kérdezte erről gazdáját.

A farkas félrehessegette feltörő emlékeit. Sebesen szaladt az ösvényen tovább. Ritkán használta ezt a széles ösvényt, inkább a fák menedékében szeretett közlekedni, ám most nagyon sietett. A gazdája nagy bajban van. Érezte.

 

 

 

Írta: Elathan

Folytatás következik... juppíííííííííí :P

1 komment

I.rész

Szucsu 2008.05.30. 20:08

Elathan verse:

Nem mondott hozzá címet ezért én elkeresztelem :P

Bérgyilkos
 

Szeme sarkában egy árnyékot látott,
Tudta, maga a Bérgyilkos járt ott,
Tudta, végzete utolérte,
Maga a Bérgyilkos jött el érte.

Tudta, az őrökért hiába kiált,
Tudta, a Bérgyilkos nem ejtett hibát,
Tudta, most már mindennek vége,
Maga a Bérgyilkos jött el érte.

 

Saját versek

Világomban

 

Taposunk együtt a sárban

Látom te is ezt teszed

Úszunk szemben az árral

És én úszok melletted

 

Bakancsunk a bánat

A sár pedig a mai világ

Az igazért akárki kiállhat

De elkövet egy nagy hibát

 

Mert minden nap

Minden nap látom

Csak imádkozik a pap

Nincs igazság a világon

 

Mi csak ülünk a tv előtt

És nézzük a hazugságot

Mi csak ülünk a déli pihenőn

És nézzük a napi átkot

 

Ha megyünk az utcán

Egy csöves éppen maga alá csinál

Érezzük a szenny átható szagát

Mely megmutatja milyen az élet

 

Nincs olyan aki megvédene

Aki elénk állna

Nincs olyan aki megvédene

Az ellenségre halált kiáltva

 

Csak táncolunk a golyók elöl

Madzagon táncoltatnak minket

Az élet színpadán báboznak velünk

Innen menekvés már nincsen

 

 

Kitartó

 

 

Rozsdás penge áll a falban

Nincs szükség a hazug szavakra

Veled megyek mindenhova

Kitartok én úgy mint soha

Harcolj te is az igazadért

És a nyomorult életedért

Egy balta áll a fejedben

De így is kard a kezedben

Aki ostoba, aki áruló

Aki szép aki jó

életedet teszik tönkre,

      bele döglenek a földbe

Nem tudok

 

 

Nem tudok verset írni

Nem tudok szépen nézni

Nem tudok elindulni

Nem tudok gondolkozni

Nem tudom azt amit mindenki tud

Nem tudok semmit ezért elindulok

Nem tudom az utat hogy merre menjek

Nem tudom hogy a sors merre vethet

Nem tudom mit csinálok

Nem tudom azt mire várok

Nem tudom hogy mennyi kell még

Nem tudom megélni más életét

Nem tudom hogyan jó neked

Nem tudom hogyan bánjak veled

Nem tudom mire vagyok jó

Nem tudom mire jó a szó

Nem tudom merre vet a sors

Azt tudom hogy most még itt vagyok


Nem értem

 

 

Nem értem miért adok

Nem értem miért kapok

Nem értem miért Fekete a fehér

Nem értem azt hogy mi a létezés

Nem értem azt amit beszélsz

Nem értem azt hogy miért félsz

Nem értem mit teszek és gondolok

Nem értem azt amit mondok

De azt értem hogy itt vagyok…

 

Foszlás

 

 

Kitettem a testem rohadni az útra

A nap forrón égeti, marja

Dögkeselyűk gyülekeznek a szagra

És vicsorgó pofával szálnak rája

Belecsípnek  a rohadó húsba

A fájdalom belülről köt gúzsba

 

Ebből élnek ők

A rohadó húst zabáló keselyűk

Legyek szállnak rá

Ők rendeznek most lakomát

Szövetről szövetre fúrnak

A percek az órák múlnak

 

Időről időre kevesebb

Kevesebb hús marad a testemen

Csontjaimban kukacok mozognak

A keselyűk esnek neki az agyamnak

Átható bűz terjed az úton

És a házakon túl

 

Szemem kifordulva mered az égre

Éljen! Meghaltam végre

Életem vagy halálom legszebb napja ez

Dögök élősködnek testemen

A föld elszív mindent

Csak menjek már el innen

 

Búgócsiga

 

Színes és forog

A gyönyörű búgócsiga

Kék piros melódiákat dalol

A földön forogva

 

A muzsikát senki sem hallja

Csak magukra gondolnak

Élet táncában forog

A csiga magában dalol

 

Mert mi is ott vagyunk az egyik körben

Életünk furfangos útja

Mi is meghalljuk egyszer

Aztán újra meg újra

 

Amíg a hatalom él és ő zenél

Ő fújja a halál furulyáját

Addig az ember süket és nem él

Járja némán a halál táncát

 

Addig nem lesz béke s szabadság

Mind csak egy hangjegy vagyunk az életben

Addig nem lesz összefogás

Amíg a halál fújja a muzsikát

 

 


 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Változás

Szucsu 2008.05.30. 20:04

A blogom tartalmilag megváltozott bár nem biztos hogy sokan nézik az én hülyeségemet.
Arról van szó hogy saját verseket rakok be ide.


1 komment

süti beállítások módosítása