Én a támasz
Sokat adtam mindabból
Amit a testem rejteget
Most meg a poros padló
Sarkából söpröm a lelkemet
Úgy érzem a szeretet
Amit adok burjánzik
Akárhogy is tépkeded
Rád fojtogatva felmászik
Mint a kint hagyott labda
Mire pár év után rátalálsz
Sarasan rúgdosod a falnak
Netán egy-két dekát megcsinálsz
De attól még fakó és lapos
Pöttyei szennyesen néznek rád
De nem éri soha se habos
Langyos víz, hogy megmosnád
Talán más az amit én gondolok
Szerelemnek, s te tudod
Ha gyakran bánatot kortyolok
A poharamból, biztos hogy unod
Azt aki én vagyok, lehet
Kevesebbet kéne adnom
Kevesebb szeretetet
Kéne magam után hagynom
Túlóra az amit csinálok
Ezen a lelki konyhán
Csak veszettül kiabálok
A főnök aprót dob lomhán
Higgyem el hogy jól csinálom?
Ha nem jön semmi válasz
Én csak az ételed alkotom
Nem az életed: Én a támasz
Csak túrom a havat
Abból építenék várat
A sok kezem-ügyi kacat
Mutatja: találtam társat
De más a párhuzam,a
Az értelmezések köztünk
És nem a kárhozat
szerint kéne egyességet kötnünk
Jó volna állatként élni
Csak néha gondolkozni
És semmitől sem félni
Csak alkalmazkodni
De ez nem én vagyok
Nem leszek és nem is voltam
Én mindent odaadok
Magamból, úgy szoktam
Úgy élek én a világon
Hogy nem számít semmi más
Ha valaki a világom
A tapétám vérrózsás
És meghalni kész vagyok
Azért az egy csodáért
Aki szavait hallgatom
Én: a lelki alátét
